| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Emlékszel? Ideje:: 02-17-2016 @ 06:28 pm |
|
|
|
|
Emlékszel?
A férfi az asszonyt nézte. Hallgatott, keze az asszony karján nyugodott. A hatalmasra nőtt tölgyfa alatt lévő kis padon ült. Közelebb húzódott az asszonyhoz, s megszólalt.
- Emlékszel? Akkor is ilyen szép ősz volt, csendes, napsütéses, szinte csak onnan lehetett tudni, ősz van, hogy gyönyörű színekben játszott a táj. Azt mondják, a tavasz a szerelem évszaka, de nekünk az ősz adta ezt a csodát. Már sokszor elmondtam, de elmondom ismét, amikor megláttalak, minden megváltozott. Attól a pillanattól kezdve csak egy gondolatom volt, s Te voltál az a gondolat. Csak egy vágy mozgatott, a vágy, hogy Veled lehessek.
- Miközben beszélt, egyfolytában az asszonyt nézte, az asszonyt, aki maga elé nézve hallgatott, hosszú, ősz haja meg-meglebbent az enyhe szélben.
– Amikor az enyém lettél, amikor elmondtad, Te is szeretsz, nem tudtam elhinni. Nem tudtam elhinni, hogy ilyen boldogság létezik, s hogy az életedet összekötöd az enyémmel, hogy velem leszel, az enyém leszel.
A férfi elhallgatott. Megfogta az asszony kicsi, ráncos kezét, megsimogatta, s közben a parkot nézte, a fák hulló leveleit, a kora őszi napfényben fürdő madarakat. Kereste a szavakat, mert bár sokszor elmondta mindezt, mégis mindig újra és újra meg kellett küzdeni érzéseivel, izgalmával.
- Emlékszel? Az első hetek, hónapok voltak a legszebbek. Amikor izgatottan vártuk a találkozást. Órákon keresztül tudtunk sétálni, beszélgetni, mindig volt valami mondanivalónk egymás számára. Mennyit nevettünk, játszottunk. És táncoltunk, sokat táncoltunk. Tudod, hogy senki nem tud úgy táncolni, mint Te? Olyan könnyű volt a tested, mint a szellő, szinte repültél a karjaimban. És a csókod, ölelésed. Nem tudtam betelni Veled. Aztán hirtelen forró lett az ősz, s bennünket is magával ragadott az októberi vihar. Milyen lelkesedés és mámor hatott át bennünket, s ez a lelkesedés, ez a mámor csak fokozta érzelmeinket, még közelebb vitt bennünket egymáshoz. Amikor véget ért, csalódottak és reményvesztettek voltunk, majdnem el is mentünk, mint oly sokan ezekben a napokban. Már összecsomagoltunk, de akkor Te azt mondtad, maradjunk, ez a hazánk, nem futhatunk el, itt kell boldogulnunk. Maradtunk s nem bántuk meg.
A férfi felállt, tett néhány lépést előre, a közelben álló nagy, sárgára színezett klasszicista villa irányába. A villa elé éppen bekanyarodott egy autó, fiatal pár szállt ki belőle, s bementek az épületbe. A férfi visszafordult, leült a padra, kezét ismét az asszony karjára tette. Az asszony ránézett, bizonytalanul elmosolyodott. Tekintetében kérdés bujkált, de nem mondott semmit. Ismét a férfi szólalt meg.
- Emlékszel? Az esküvőnk. Gyönyörű esküvőnk volt. Ketten voltunk és két barátunk, a tanuk. Nem akartunk vendégeket, nem akartunk zajos lakodalmat. Persze, ha akartunk volna sem tehettük volna, szegények voltunk, az esküvői vacsorára is alig futotta a sarki kisvendéglőben, ahol a cigány ingyen húzta nekünk a nótát, ez volt az ő nászajándéka. De a szegénység akkor nem is annyira zavart bennünket, fiatalok voltunk, boldogok voltunk, tele reménnyel. Tudtuk, ha összefogunk, együtt mindent elérhetünk, amit akarunk. És persze, más világ volt akkor. Mindenki szegény volt, nem is tudtuk, mi az a gazdagság. Aztán jöttek a hétköznapok, munka, sok-sok munka, gyakran hétvégén is, éjszaka is. Néha alig láttuk egymást, de lett lakás, nem nagy, de nekünk pont megfelelt. Lett később kocsi is, meg egy kis nyaraló a Balatonon. És a gyerekek. Ők voltak a legfontosabbak, istenem, mennyire szeretted őket. Én is persze, nagyon, de ahogyan Te, az más volt, így csak az anyák tudnak szeretni. Megvallom, néha még féltékeny is voltam, ami persze tudom, butaság, de nekem sem volt könnyű, s néha bizony több kellett volna belőled, mint amennyi jutott.
A férfi ismét elhallgatott, gondolataiba mélyedt, emlékeinek labirintusában bolyongott. Szemét becsukta, arcát a nap felé fordította, élvezte a lassan erejét vesztő nap utolsó sugarait. A hosszúra nyúlt csend után ismét beszélni kezdett.
- Emlékszel? Emlékszel biztos arra is, hogy nem volt mindig minden tökéletes, hogy voltak nehéz időszakok is. Talán fájdalmat is okoztam Neked olykor. Nem akartam, de úgy alakult. Magával ragadott valami különös láz, s nem tudtam mit tenni ellene. Volt úgy, hogy mennem kellett, hajtott valami, magam sem tudom hova, miért, mi után. Igazából soha nem találtam semmit és akkor is Téged szerettelek, mindig Téged szerettelek, és soha nem tudtalak volna elhagyni. És itt vagyok most is, és itt leszek most már örökké Veled és csak Veled. Megbocsátottál, mindig megbocsátottál és ezt soha nem felejtem el. Most ismét bocsánatot kérek. Sajnálom a könnyeket, az átvirrasztott éjszakákat.
Sajnálom – ismét elhallgatott. Az asszony tűnődve nézte. Talán arra várt, a férfi mond még valamit, de a férfi csak nézett maga elé csendesen. Hosszú percek teltek el mikor a férfi ismét megszólalt.
– Persze minden rossz elmúlik egyszer, az évek egyre gyorsabban teltek, valahogy megbolondult az idő. Egyszer csak azt vettük észre, ismét ketten vagyunk, hogy a gyerekek felnőttek, a saját útjukra léptek, mi pedig csendesen megöregedtünk. És most itt vagyunk. Együtt, s ez a legfontosabb.
A férfi érezte, lassan egyre hűvösebbé válik, s a szél is feltámad. Felállt, megsimogatta az asszony arcát, megfogta a kerekesszék fogantyúját, s lassan elkezdte tolni az épület felé. Mikor beléptek a hallba egy ápolónő már várta őket.
- Minden rendben? – kérdezte.
- Igen – válaszolta a férfi, s átadta a tolószéket az ápolónőnek.
- Akkor holnap délután ismét? – kérdezte a z ápolónő.
- Igen, holnap is. Minden nap – felelte a férfi, s megcsókolta az asszony homlokát.
– Pihenj jól drágám – mondta és lassú léptekkel elindult kifelé.
Az asszony hosszasan nézett utána, majd az ápolónőhöz fordult.
- Mondja nővérke, ki volt ez a férfi? Olyan kedves ember. Ugye máskor is eljön?
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 02-17-2016 @ 08:59 pm
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 02-18-2016 @ 09:12 am)
Comment: Torokszorító írást hoztál, megkönnyeztem. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Inconnu (Ideje: 02-18-2016 @ 04:36 pm)
Comment: Köszönöm. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 02-18-2016 @ 10:07 pm)
Comment: Csodálatos írás. Gratulálok hozzá. Szeretettel olvastalak. :) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Almasy (Ideje: 02-19-2016 @ 03:48 pm)
Comment: Félelmetesen valószerű és gondolom igaz történet, sajnos.,
De szeretettel olvastam gyanútlanul a végéig. GYUpp |
|
|
|
|
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 02-20-2016 @ 11:23 am)
Comment: Nagyon szép, elgondolkodtató írás. Tetszett.
aLéb |
|
|
|
|
|
