mutatom magam

itt vagyok félbevágva

betűkampókon lóg

lelkem anatómiája

nézd csak bátran

a néhai fehér szürke

az élet piszkolta

két kezével gyűrte

ezernyi apró lyuk

néhány mély szakadás

ott már közel volt

a vég az elmúlás

a remény bevarrt

néhány mély sebet

szépen plasztikáz

az idő a szeretet

de amint látod

nem kicsi a baj

lelkem széle ég

mint száradó avar

füstöm száll szemedbe

könnyeddé válhatok

bőrödre cseppenve

beléd ázhatok

bebújva póruson

utazva éren artérián

véreddel dobbanok

szíved billentyű kapuján

szép volna ez

de ez csak vers betű

naiv álom  ábránd

mondhatni együgyű

mit kezdenél velem

lyukkal szakadással

kiégett lelkű

vén félcédulással