Csónakhallgatáson libegek a csenden,

a világ, mint papír, gyűrve tenyeremben,

szkarabeusz bogár lábaként az ujjam,

görgeti, forgatja, galacsin a múltam.

Gondolat viharán fekete fellegek,

fájdalom villámtól a szívem megremeg,

hallgatás csónakját átszúrja egy zátony,

kiszakad belőlem, robban sóhajtásom,

vijjogó sirályként csak csapkod felettem,

óriás tengerré nőtt a patak csendem,

lelkembe  hiányod bele-belemélyed,

hogy lehetsz szívemen, billog, égő bélyeg?

Elapad a csendem, tenyeremen világ,

ujjaim simítják, zaj a lelkembe vág,

valaki szól hozzám, törik hallgatásom,

libegő csónakom, part mellet egy láncon.