- Pici, szaladj, hozd ide!

A fiatal kutyta nekiiramodott, de máris lefékezett és kérdőn nézett gazdájára, a kamasz fiúra, hiszen nem is volt mit visszahozni. A gazdi is belátta ezt és a gondolat meg is maradt a fejében. Ezért aztán, úgy két héttel később, beíratta kutyáját egy kis megnevelésre, hogy könnyebb legyen vele az élet. Okos eb volt Pici. Gyorsan tanult. Amikor eljött az ideje, gazdájának jól is esett kimenni vele a parkba, mert tudta, nem vall szégyent kutyájával. A sok gazdi integetett nekik, pedig addig soha nem találkoztak egymással. Körülöttük rohangáltak a kutyák. Játszottak és mind nagyon jól viselték magukat. Semmi marakodás, legfeljebb játékos vakkantások.

A fiú, amikor harmadik alkalommal volt kint Picivel, az első óra végén különös dologra lett figyelmes. A kutya futni kezdett egy láthatóan határozott cél felé. A fiú nem tudta, hová igyekszik annyira, ezért elkiáltotta magát:

- Pici! Pici!

Azután eszébe jutott a tanult vezényszó:

- Pici! Stopp!

Akkor, mint valami varázsütésre, Pici és az összes többi kutya leült és csend lett. Persze csak egy pillanatra. Akkor az összes kutyatulajdonos hangosan felnevetett.

Azért Pici sok barátot szerzett magának, gazdája is találkozott itt egy lánnyal, akinek szintén volt kutyája. Pontosan olyan, mint Pici.

Göteborg, 2016.