Föld mellé fekszem ma,

testem Nap körül kering,

levetett lelkem szárad,

szárad, mint az ing,

a Göncöl rúdján

a kozmikus szelek,

lobogva lengetik,

hogy elfelejtselek.

Kósza hulló csillag

lelkemen zuhan,

új seb ég az ingre,

széle színarany.

Furcsa seb,nem sajog

pedig izzik lángja,

bámulom a csillagot,

s szomjazom utána.

Ölelem a Földet

s lebegek vele,

hajam szálain

a Hold lehelete,

ezüstös takarót

szőnek ránk a fények,

a Föld mellett alszom el,

s megálmodlak téged.