| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Csalódás Tacitusban (Fény panzió 28) Ideje:: 08-19-2016 @ 05:51 pm |
|
|
|
|
Csalódás Tacitusban (Fény panzió 28)
Szegény Horváth tanár urat azzal a szigorú meghagyással engedték ki a kórházból, hogy most már vegye nagyon komolyan az orvosi utasításokat, ha valahára ki akar gyógyulni a mélyvénás trombózisból. Vagyis szobafogság és rövid séták az alapítvány parkjában! Szerencsére meglátogatta Margitka és Dénes, a pedagógus házaspár, akik most már kerékpár nélkül tértek meg a szokásos biciklitúrájukról.
– Leadtuk a kölcsönzőben, mert hamarosan hazamegyünk, készülnünk kell a tanévkezdésre.
– Tehát az idegenforgalmi irodában jártatok? Mi újság van odaát?
– Felfordulás… Belegabalyodtak a paintball játékok szervezésébe. – Látva, hogy az öreg csak legyint egyet, több szót ők se szántak rá. – Elárulná, hogy most miket írogat? Láttuk, hogy a tiszaláposi titkárnő lelkesen nyomtatja az email üzeneteit.
Horváth tanár úr rájött, hogy megértő hallgatókra talál, és felfedte, ami a lelkét nyomja:
– Lehet, hogy tévútra vezetett a tiszteletem a legnagyobb római történetírónak tartott Tacitus iránt. De nemcsak engem. Az ember tragédiájában Madách szerint csak a Homérosz és a Tacitus Agricolája érdemes a fennmaradásra. Megfigyelhetitek, kedves Kollegák, hogy én Tacitus Annálese alapján szövöm a mesémet, nem egyszer szó szerint idézve. Sajnos, átvettem a komor szemléletét is. Azt ígéri, hogy „sine ira et studio”, azaz harag és elfogultság nélkül mutatja be a korát, de éppen fordítva teszi.
– Ne keseregjen, a Tanár Úr nem fehérítheti ki a történelmet. Majd legközelebb derűsebb témát keres.
Hát ebben maradtak, és az így megnyugtatott szerző máris internetre tette a következő folytatást:
…Amikor megérkezett a váltságdíjat követelő üzenet, Lucretia azonnal mozgósította a rokonságát és az ismerőseit. Mindent megvizsgáltak és megtanácskoztak, végül csak azt tudták javasolni a hűséges feleségnek, hogy haladéktalanul küldje el a váltságdíjat, mert semmi kétség, a férjét elrabolták. Ki legyen a követ? Alkibiadészre esett a választás, mert eszes, világlátott és hűséges lélek. Azért gondolták ilyennek, mert tudták, hogy a ház ura mennyire megbízott benne. Csak azt nem vették számításba, hogy a görög a megtévesztés igazi mestere.
Teltek-múltak a hetek, már több hónap is elmúlt, amikor Alkibiadész lerongyolódva visszaérkezett. Hatásosan adta elő, hogy kirabolták, őt is fogságba vetették, de korábbi viszontagságai során megtanulta a menekülés művészetét, így került haza.
– És Marcus Pedanius?
– Nem is merem mondani. Az én jó gazdámat – kezdte a tirádát, de már nem tudta kinyögni a hazugságot, hogy Pedaniust megölték, mert az asszony esze nagyot villant, gyorsan az egykori görögtanár szájára tapasztotta tenyerét és az egész házat felverve sikítozni kezdett:
– Megjött az én uram! Istenek! Meghoztátok az én hitvesemet! Mindenki ide nézzen! – így kiabált az összecsődült szolgaseregnek. – Megjött! Itt áll Marcus Pedanius Alter!
Óriási volt az öröm és a csodálkozás. Alkibiadész aztán férjnek, pater familiasnak és szenátornak is nagyszerűen bevált. Amikor először tartott beszédet a curiában, kezdetben megremegett a térde, de amikor látta, hogy nem szakad rá a mennyezet, megnyugodott. Őt is szeretik annyira az istenek, mint Rómát. Egyedül Petronius Arbiter nem hitt ebben. Akár az egyharmadát betöltő űrjövevény tájékozottsága, akár a saját éleslátása folytán.
Ismét csak telt, múlt az idő, már úgy látszott, hogy a Pedanius-ház békéje végleg biztosítva van. Bár szóltak ez ellen apró jelek. A régi cselédek körében olykor idegennek tűnt a ház urának némely gesztusa.
– A kalózok fogságában átélt szörnyűségek kiölték belőle a régi nyájasságot – gondolták. Ugyanis egyre többüknek gázolt bele abba a féltett kis önérzetébe, aminek békéje egyáltalán lehetővé teszi a rabszolgalét elviselését.
A belső személyzet körében suttogni kezdték, hogy az úr most pont olyan, mint a gyűlölt görögtanár volt… Többre még gondolni se mertek.
Aztán az egyik reggel valamelyik rabszolga végzett a ház urával. Kileste azt a ritka pillanatot, amikor éppen egyedül volt és kegyetlenül megölte. Lucretia napokig fel se bírta fogni a történteket, teljesen megsemmisült. Rokonok vették magukhoz, mert most már őt is félteni kellett a személyzettől. Petronius és Cingonius a városi praefectus segítségével tartotta kordában felbolydult szolgahadat, és a helyőrség katonákkal vette körül a palotát, hogy senki se szökhessen el a rájuk váró rémséges büntetés elől.
Úgy látszott, hogy rövid úton lezárhatják a vizsgálatot. Nyilvánvaló volt, hogy senki se tudja, ki a gyilkos, hiszen kegyetlen vallatás nélkül is elárulták volna, ha menteni akarják a bőrüket. Igen ám, de a belső személyzet egyhangúan vallotta, hogy nem Pedanius az áldozat, hanem bizonyos Alkibiadész nevű hasonmás. A magisztrátus ezt nem vehette komolyan, hiszen kilóg a lóláb, ugyanis ha nem a gazda az áldozat, akkor elmarad a kegyetlen megtorlás. Csakhogy magához térve a teljesen megtört Lucretia is hasonlóan nyilatkozott, sőt a birtokról előkerült egy ál-Pedanius, akiről bizonyos Cynthia nevű szolgalány állította, hogy ő az igazi. Az elképedt elöljárók gyorsan az eltussolás mellett döntöttek. Ezt kívánta Lucretia jóhíre, és nem fogadhatták el, hogy egy még fel sem szabadított rabszolga szónokolt valamikor is a szenátus megszentelt épületében. A lányt kínvallatással rábírták, hogy vonja vissza a tanúságtételét, és a bevett szokással ellentétben nő létére is keresztre feszítették. Egykori gazdáját, a már senkire sem hasonlító emberroncsot pedig belökték a rabszolgák gyászos menetébe.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 08-24-2016 @ 07:12 am
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 08-21-2016 @ 05:40 pm)
Comment: Uhh... nagyon kemény, de a világ sem volt más. Jól feszített, bár a megszokottól kevésbé részletgazdag írás, lekötött, teljesen.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: haaszi (Ideje: 08-23-2016 @ 01:18 pm)
Comment: Charles Perrault, nagy francia mesemondó írt Alkibiadészről, akinek volt egy torkos szakácsa. Nem tudott ellenállni a bíbic (?) combjának, felfalta az egyiket vacsora előtt. A gazdája észrevette a hiányt, és amikor rákérdezett, a szakács kimutatott az ablakon, ahol a lapályon álló bíbicek mind behúzták egyik lábukat álltukban. Csak egy combja van a bíbicnek, íme! -mondta a szakács...
Amúgy én is csalódtam Tacitusban. Vagy a történelemben.? Az összes Annalesben csak az emberi gonoszság, hatalomvágy, csalás és hűtlenség a téma, lehet, hogy ez az érdekes ma is, akkor is, de túl tömény, hogy el ne keseredjek...!
|
|
|
|
|
| Hozzászóló: thyborc (Ideje: 08-24-2016 @ 07:55 pm)
Comment: Kedves A_Leb, köszönöm az észrevételt és osztom a véleményedet. Üdv. Tibor |
|
|
|
|
| Hozzászóló: thyborc (Ideje: 08-24-2016 @ 08:00 pm)
Comment: Kedves Haaszi, köszönöm a commentedet. Az Alkibiadész-sztorit eddig nem ismertem, tehát azt is köszönöm. Üdv. Tibor |
|
|
|
|
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 09-02-2016 @ 07:39 am)
Comment: Kitartóan olvaslak! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: thyborc (Ideje: 09-08-2016 @ 03:31 pm)
Comment: Kedves Andi!
Köszönöm a kitartó érdeklődésedet.
Üdvözlettel: Tibor |
|
|
|
|
|
