Betűk talpai alatt

gleccserek fehérsége,

szóba fagyott pillanat

a  lélek üvegére

nő,kúszik, mint jégvirág,

megreszket a szív, vacog,

és a halál földhöz vág…

olvasok, nem moccanok:

Mint havas táj a szoba,

olvadó gleccsercseppek,

 infúzión tétova

kis remények peregnek,

apró körgyűrűk fájnak

ahogy nekirohannak

a műanyag falának,

és semmivé nyugodnak.

Térdig érő ima fut,

égbe csobogó folyó,

de áldás majd mennyi jut,

lát-e majd a szemgolyó,

lát-e majd fűt, virágot,

erdőt, tavaszt, réteket,

vissza nő, mit kivágott

a sors, ad-e szépeket?

Csend nő vénáid fölött

áthatolhatatlanul,

feketébe öltözött

könny, mosolyogni tanul,

nagykabát az árvaság

mi a szívre rázuhant,

csorba szájból némaság,

sikoltva járja a hant.

Sea Miller: A hetes szoba c. verséhez