A gondolat nem játszik velem,

oda lett a könnyed lebegés,

mellkasomon térdel  a félelem,

tétován jár ritmust a szívverés.

Álmok keringnek a plafonon,

mint varjak őszi vetés fölött,

a valóság dióját még fogom,

de csontos héja csőröktől törött.

Örvény a szoba, kering az ágy,

magába szív a padló rése,

elveszett tudatot forgat  a vágy,

hogy nevedet újra belevésse.

Színek szitálnak a feketén,

bíbor játszik elpirult kéken,

fűszálakon fekszünk, lényed  meg én,

ujjaink hegyével összeérten.