Költészet?

Mint tornádó forognak
agyamban a gondolatok,
táncra perdülve újra és újra,
míg víg nótáját fújja
dudorászva a kerengő szél -
süvítve keres és kutat,
nem tudom, léket fúr-e, vagy utat
épít,
vagy rombol, mint farkascsorda,
por piramissá hordva
szétzilált életet, tombolva regél,
késeket
állítva szívembe pengeél
vékonyságú papírlapra
rőt betűkkel sírva…
szól a hegedű húrja,
megint és ismét és újra:
zeng.
Mint bölcső reng egy másik szólam,
klarinét, oboa, vagy szaxofon,
és a szél fútta pofon
mint a tó tükre simít mosolyt arcomon.
Majd némává dermed egy szünet -
a tornádó közepe is süket -,
fülembe csak a csend dobol,
de hogy lüktet! Izzó kőszobor,
tűnő vak árny, tündérszárny - várj!
Harmattól csillanó hajnal
és derengve bíborló alkony,
mind ott forognak tüzelve,
szavakat suttogva, mondatokat fűzve
zenekarrá csitítva érzést, álmot,
dallammá fűzve csillagmiriádot
és koronát simítva forrongó szívemre.
Zene.

Fegyelmet tanulva türelmet tűrve
csituló örvényben hangokat szülve,
érzéseket dallammá fűzve
kottázom az életet szavakká,
mert csak a zene szól úgy,
ahogyan a szívem érez.

Odabent forrongó csatát vívok magammal,
idekint béke, harmónia és rend -,
Tornádó szárnyakon érkezve
új dallamot szül a csend.