A "már" s a "még" közt félúton
csak önmagamnak mormolom, mint a szerzetes az igét, hogy "csak ne még, ó ne még", hadd legyen még néhány boldog évem, amikor nem azt kell még néznem, hogy fáj a vállam, ég a gyomrom, hogy egyre gyérül volt bozontom, hogy lábam, térdem már nem hajlik, hogy hangom is már alig hallik. Hagy nyargaljak kinn a réten, mint gyerekkoromban régen, hagy simuljon homlokomra a nap fénye is sikongva, hagy kiáltsak át a szélnek: "Megelőztelek én Téged!" hagy örüljek minden napnak, mit a sorsom még megadhat; De csak magamnak mormolom a "már" s a "még" közt félúton. |