”Ami Amerikának Robert De Niro, Nyugat-Európának Gérard Depardieu, az Kelet-Közép-Európának Eperjes Károly”. Ezt írta az egyik Cannes-i Filmfesztivál után a legmeghatározóbb filmújság, a Variety kritikusa. Mi magyarok, még itt, a svédországi Göteborgban is, örömmel, büszkeséggel olvasunk ilyen kijelentéseket.

Eperjes Károly színművész neve talán nem annyira könnyen megjegyezhető, mint néhány verekedős-lövöldözős szupersztáré. Segített a sors. Már egyik kollégiumi tanárjának sokkal egyszerűbb volt a Szamócai név megjegyzése. Ez hamarosan Szamócává egyszerűsödött. A helyzet később - csodálatos módon -, megismétlődött az egykori Színművészeti Főiskolán, ahol vendégünk első tanára, Major Tamás is bajba került az Eperjes névvel: egészen a színművészi diploma átadásáig Szamócának szólította. Ma sok magyar egyszerűen csak azt mondja: ”Hídember”. Akkor mindenki tudja, kiről van szó.

A művészt többször hívták Amerikába és más országokba is, de amikor átgondolta, mit válaszoljon a csábításokra, abból indult ki, hogy az ember az anyanyelvén lehet igazán színész. A magyar szó, a magyar beszéd kifejező ereje nem használható, nem felcserélhető egy egészen más hangzású nyelvvel. Páger Antal is hazatért, Jávor Pál is hazatért. Aki tehette, hazatért beszélni, meghalni ott, ahol az emberek mind magyarul beszélnek.

- Maradtam. Igen.

- Hívő katolikus családból származol. A vallás és a hit Istenben: két különböző életszemlélet. Egy színésznek, jellemeket megformáló művésznek, nagyon sokat jelenthet a hit világa.

- Igen. Szüleim katolikus papnak szántak, de tizenéves koromban hozzánk is eljutottak a nyugati áramlatok. Ezekben az időkben úgy gondoltam magamról, hogy én liberális keresztény vagyok. Huszonhárom évvel ezelőtt rájöttem, hogy nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni. Eldobtam a liberalizmust és azóta próbálok, igyekszem egyetemes lenni. Egyetemes, más néven katholikosz. Vallom, hogy csak olyan ember tud jó ikonokat festeni, aki maga is igyekszik ikon lenni.

- Ez szép és főleg igaz. Fontos gondolat mindazok számára, akiknek hivatásuk van.

Pár perccel később Eperjes Károly az őt meghívó Kőrösi elnökével, Csata Attilával ült a szép számmal összejött göteborgi közönség előtt és életéről mesélt. Érdekes hangulatú est volt ez, mert néha hangosan nevettünk, néha pedig komolyan, elérzékenyülten bólogattunk.

Eperjes Károly számtalan kitüntetés, magyar és nemzetközi díj mellett a Kossuth-díjat is megkapta. Már 2009 óta örökös tag a Halhatatlanok Társulatában. Fordulatos élete volt eddig. Jellemzően azoknak a magyar embereknek a sorsán küzdötte át magát, akik még a sokaknak reménytelen múlt rendszerben voltak gyermekek, felnőttként pedig próbáltak hozzászokni egy új, egy szabadabb világ lehetőségihez. Ezért került sokszor szóba, hogy ”menni, vagy nem menni?” Ezért tehát ez a kérdés kétszer merült fel Eperjes Károly múltjában: a jövőjét megalapozni igyekvő fiatalként, később pedig a sok sikert arató színművészként. Az anyanyelvet választotta, Magyarországot.

Eperjes Károlyról többször is beszéltünk, amióta nálunk járt. Eperjes Károly, a Hídember idén ősszel is vendégünk lesz. Szívesen látjuk.

Maróti László