[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

FULLEXTRA.HU OLDAL
A FACEBOOKON IS!




Könyvet szeretnél?




Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Versműhely



Pályázati lehetőségek



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: Quill_Rascal
Új ma: 0
Új tegnap: 1
Összes tag: 9084

Most jelen:
Látogató: 14
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 14


Támogatónk


Fullextra Szépségszalon
CÍMVÁLTOZÁS!
2016.jan.11-től
Bp.XVIII. Üllői út. 365.


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

Ajánlott weblapok
· 1: Alkotó.lap.hu
· 2: Máté László honlapja
· 3: magyarirodalom.lap.hu
· 4: Egy lélek csillan
· 5: SOmannák
· 6: Wendler Mária portál
· 7: Harmatcsepp .. a lélek útján ...
· 8: Hegedűs Csaba honlapja
· 9: A Hegy - NeMo blogja
· 10: Péter Erika honlapja
· 11: S. Farkas Zsuzsanna honlapja
· 12: kortársirodalom.lap.hu
· 13: haiku.lap.hu
· 14: Olvasás lap.hu
· 15: Haász Irén weblapja
· 16: Kaláka
· 17: Barátok Verslista honlaja
· 18: Orbia
· 19: Ararát
· 20: Sidaversei

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

A tréfa
Ideje:: 02-06-2018 @ 10:02 pm

1959-et írtak. A nyírségi kis faluból egyszerre két fiú is behívóparancsot kapott, és akkori szokás szerint az ország másik csücskébe kerültek, jó messze a családjuktól. A két húsz éves, jókötésű, aratásokban és más mezőgazdasági munkában edzett legény jól ismerte egymást, hiszen együtt jártak már iskolába is. Kálmán és Tódor nem voltak barátok, inkább riválisoknak nevezném őket. Kálmán enyhe irigységgel nézte, hogy a vonathoz Tódort kikíséri menyasszonya is. Neki is igen tetszett a lány, de mivel a két évvel ezelőtti szüreti bál óta Tódorhoz tartozott, hát nem jutott tovább holmi növekvő irigységnél.

Tódor és Mariska nehezen váltak el egymástól, majd elindult a vonat, hogy a két legényt elvigye messze a szülőfalujától, aminek addig még a határán se jártak túl. Kemény katonaélet várt rájuk, ahol Kálmán hol így, hol úgy kellemetlenkedett Tódornak, ám ezek az apró kis gonoszságok nem elégítették ki. Nagyobb bosszúra vágyott, melynek végén ő kapja Mariskát. Aztán egy napon, csaknem egy év elteltével Kálmán kimenőt kapott, három napra hazautazhatott, Tódor azonban nem.

A köpcös, fekete hajú fiú három nap múlva visszaérkezett, és a mackós, lassúbb észjárású Tódor alig várta, hogy kifaggassa az otthoniakról. Kálmán a hosszú vonatúton kész tervet eszelt ki, és Tódornak mintegy mellékesen vetette oda, hogy Mariska bizony megcsalta őt. Elégedetten látta Tódor arcán az indulat vörösségét. Pikáns történetet is szerkesztett a kitalált megcsalás köré, amitől Tódornak még jobban lilult a feje, körmeit tenyerébe vájta. Kálmán nem szeretett volna a közelben lenni, amikor kezébe kaparintja a hűtlen leányt.

Tódor egyre forralta dühét. Visszavágási alkalmat keresett, és mivel az első szótól az utolsóig elhitte a kiszínezett megcsalási históriát, hát Mariska a gyűlölete célpontjává vált.

- Elveszem a legrondább lányt, aki szembe jön! – fogadkozott magában.

A sors néhány nap múlva a kezére játszott. Járőrözés közben rábeszélte járőrtársát, hogy a határmenti faluból a közeli nagyvárosba közlekedő távolsági autóbuszt állítsák meg a pusztán, és igazoltassák az elcsigázott munkásembereket, asszonyokat a buszon. Így is tettek.

Vera a busz vége felé ült. A közel tizennyolc éves lány a városba járt dolgozni, két műszakba, a szövőgyárba. Már két éve, amióta kimaradt az ipari tanuló iskolából, amit nem tudtak tovább fizetni neki, dolgoznia kellett, hogy kisebb testvéreinek ellátásában segítsen. Népes családjában minden tizenöt év feletti gyereknek dolgoznia kellett, a gyárban vagy a tsz-ben. A falu legszélső utcájában, szoba-konyhás vályogházban nevelődött a tucatnyi szaporulat. A tizenöt évnél fiatalabbak az apróságokat nevelték, hiszen a „tanítónő majd megadja a kettest, ha ritkán is jártok be”, mondta takarítani, kapálni, paprikát szedni járó, elgyötört anyjuk. Apjuk pedig, aki a fővárosi gyárból minden második hétvégén járt haza, nem szólt bele a népes család ügyeibe. Neki az volt a fontos, hogy csendben legyenek, hogy pihenni tudjon abban a szűkre szabott két napban, míg övéi között lehet.

Ebben a családban nevelődött a tizenhét és fél éves Vera, a kese hajú, seprűnyél alkatú, koravén lány, akit anyja sokszor szidott úgy, hogy „Vera, Vera, VERAz isten veled, itt fogsz a fejemre vénülni, mért nem mész már férjhez?”

Vera ilyenkor titokban a sudár Gézára gondolt, a peckesre pödört bajuszával, de anyjának nem merte elmondani, mert nem vágyott egy heves pofonzápor sűrűjébe kerülni. Neki, akinek még harisnyája se volt soha, aki három nővérével osztozott fejtől-lábtól a keskeny ágyon, neki nem volt szavazati joga otthon. Emlékezett egy régebbi esetre, amikor egy rozsdás fedőre lépett hátul a szemétdombon, ami beszakadt alatta, végighasítva térdétől bokájáig lábát, de anyjuk nemhogy orvost nem hívott, inkább odavetette, hogy marad neki elég gyereke akkor is, ha Vera elpusztul. A koszlott macska se fog nyávogni utána.

Azon a napon ott ült szorosan összezárt térdekkel a munkásjáraton, és kifelé révedt, amikor egy katona megbökte vállát, és az iratait kérte. Riadtan kotorászni kezdett a táskájában, Tódor pedig szúrós szemmel nézte a seszínű, ritkás haját, fakó arcbőrét, piszkafa alkatát, és magában fellobbant a düh, hogy bosszúból elveszi ezt a lányt, hadd szenvedjen a csapodár Mariska.

Gondosan felírta a lány adatait, és másnap, amikor délután néhány órás kimenőre mehetett, nem a falu kocsmája felé vette az irányt a többiekkel, hanem a címből kiírt, faluszéli házat kereste fel. Könnyebben ment, mint gondolta. A piszkafa lány anyja egy szóra odaígérte Verát, és áldomást is ittak a sebtében előkerített pálinkával, miközben hat-nyolc nyálas, koszos gyerek szájtátva nézte a konyhaasztalnál megkötött egyezséget.

Vera még be se lépett aznap az ajtón, amikor már tudta, hogy távollétében elígérték. Az utcagyerekek szaladtak utána a hírrel, hogy ő bizony menyasszony. Alig várta, hogy hazaérjen, és anyját megkérdezze erről, egyúttal összeszedte bátorságát, hogy ő bizony megmondja, hogy vagy a Gézáé lesz, vagy senkié. Ám semmi se úgy sikerült, ahogy tervezte.

Anyja megerősítette, hogy odaígérte egy katonának, akinek arcára Vera sehogy se tudott visszaemlékezni. Vajon azok közül lehetett, akik tegnap a buszon mindenkit igazoltattak? Vajon melyik lehetett? Bátortalan próbálkozásként elrebegte, hogy Géza, de anyja a palacsintasütővel úgy fejbe vágta, hogy lerogyott, és még kapott kettőt a hátára is, hogy elfelejtse a Géza nevet örökre, „úgy meggézázlak, hogy besz.rsz”, fenyegette a jó anya, és nagy sírás-rívás közepette Vera megígérte, hogy hozzámegy a katonához. A műsort a gyerekhad, testvérei és az ingyencirkuszra bevetődött, őt hazáig követő utcagyerekek pukkadozó nevetés közepette nézték.

Rákövetkező hét vasárnapján megismerhette vőlegényét, aki megint kimenőt kapott, és meglátogatta délután a lányos házat. Az az apróság kiment a fejéből, hogy vigyen is valamit ajándékba a menyasszonynak, hisz világéletében takarékos ember volt, hülyeségekre nem szórta a pénzt. Az anyával gyorsan megállapodtak az esküvő időpontjában, tavaszra tűzték ki, és Vera bármikor bele akart szólni, anyja mindig kiküldte valami dologgal. Nézzen csak a kicsik után, ne verjék be a szomszéd ablakát, mint múltkor, vigyen a nagyszülei sírjára virágot, csak ne lábatlankodjon otthon, amikor ilyen fontos megbeszélés folyik. A döntés megszületett, ismét előkerült a pálinka, mert anélkül nincs egyezség faluhelyen. Az apa nem szólt bele, aludt a tisztaszobában, hiszen alkonyatkor indulnia kellett a vonathoz.

Vera az elkövetkezendő hetekben, hónapokban sokat sírt, könyörgött, azt is felvetette, hogy a folyónak megy és beleöli magát, de neki ez a katona nem kell. Még a szagát is utálja. Ám anyja mindig észre térítette pár pofonnal, vagy ami a kezébe került, azzal húzott végig rajta.

Bejelentkeztek hát, és várták az esküvőt. Vera növekvő félelemmel szívében, Tódor meg elégedettséggel, hiszen majd megmutatja a Mariskának, hogy vele ugyan nem lehet packázni.

Eljött az esküvő napja. Előtte való nap Vera megvette élete első selyemharisnyáját, kiöblítette, és kiterítette az udvaron. Ám ezt Rozi nővére kileste, és hajnalban abba ment el dolgozni a szövőgyárba, ahová időközben őt is felvették. Vera utolsó mentsvára volt, abba kapaszkodott, hogy csupasz lábbal bizony nem megy az Úr színe elé. Erre anyja megint vert rajta egy sort, a megérkező vőlegény pedig karon ragadta a szürke kosztümbe bújtatott menyasszonyt, és az anya későbbi visszaemlékezése szerint „úgy ügettek a templom felé, hogy öröm volt nézni”. Ő maga nem ment velük, hiszen nem az ő esküvője volt, és más sem volt jelen a famíliából az eseményen, Tódor családjának meg sejtelme se volt erről a sebtében nyélbeütött házasságról. A vőlegény gálánsan fizetett egy-egy húszast két járókelőnek, akik tanúként bementek velük. Teljesen mindegy volt. Vera valami lázálomban élte meg az egész eseményt. Gyűlölte rákényszerített férjét, érintésétől, szagától is undorodott.

A szűk körű ceremónia után visszamentek a lányos házhoz, az esküvői ebédre, mert mi tagadás, Tódor megéhezett. Újdonsült anyósa a sparhelten álló lábosra bökött, hogy „van még paprikás krumpli, szedjetek”.

Néhány hét múlva megkapta a három napos kimenőjét Tódor, és magával vitte haza kisírt szemű feleségét, és újdonsült anyósát. Hogy jobban üssön a vonatnál a jelenet, hát csak annyit írt haza, hogy három napos „eltávja” lesz. Hosszú órákig zötykölődtek a vonaton.

Mariska a vonatnál várta, és rohant, hogy nyakába boruljon. Ám Tódor hidegen félrelökte, majd előrántotta háta mögül csuklójánál fogva a szégyenkező Verát, és ezeket a szavakat vágta Mariska arcába:

- Hagyjon nekem békét, nekem már feleségem van! – ügyelt arra, hogy magázza a hajdan tegezve becézett lányt, hogy még nagyobb fájdalmat okozzon.

A megrettent, semmit sem értő Mariskát csaknem legázolva, kemény léptekkel haladt szülőháza felé, ahol már várták. Vera futtában megilletődötten köszönt hátra a nála alig idősebbnek látszó Mariskának: - Kezitcsókolom!

A falu évekig, évtizedekig csámcsogott az eseményen, kiszínezték, kocsmában sokszor előadták Mariska elnyúlt képét, meg hogy jön a Tódor a feleségével, aki sovány, mint a piszkafa, meg az anyósával, aki rút, mint az ördög öreganyja.

Kálmán nem sokáig örülhetett tréfájának. Mariska elutasította, amikor hazaérvén vigasztalni próbálta, tán sejtette, hogy ő állhat az eseménye ilyetén fordulása mögött, ám bizonyítani nem tudta.

A tréfás legényt nem sokkal később utolérte a végzete. Pár faluval arrébb udvarolt egy lánynak, ám szerető édesanyja nem akarta, hogy olyan messze házasodjon. Mivel kockázatos lett volna ezt Kálmánnal közölni, ismerve annak hirtelen természetét, patkányméreghez folyamodott. Illatozó pogácsát sütött, amikor Kálmán ismét elutazni készült a lányhoz, és batyuba kötötte a nyálcsordító pogácsákat, hogy vigye el a lánynak, szeretettel küldi. Ám fia megéhezett a vonaton, és megdézsmálta a különleges ízesítésű pogácsát, míg el nem telt vele.

Ám erről a megtréfált Tódor már csak utólag értesült. Évekig nem tette be lábát szülőfalujába, úgy haragudott, meg tán Mariskát se akarta látni, sosem derült ki. Amikor először hazalátogatott, már három gyerek kapaszkodott Vera szoknyájába, az asszony fénytelen tekintettel hagyta csuklójánál rángatni magát végig a falun, hiszen addigra megszokta, hogy az ura mindig így vezeti.

Ha Verának voltak is álmai szerelemről, boldogságról, mélyen eltemette magában, pedig Géza képe még évtizedekig nem halványult lelkében. Csak amikor egy falusi búcsún a céllövöldénél meglátott egy nagydarab, harsány embert, akiben a hajdani, sudár Gézára ismert, akkor szégyellte el magát, hogy neki valaha emiatt a férfi miatt voltak szégyentelen gondolatai.

Vége


Utoljára változtatva 02-06-2018 @ 10:09 pm


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: fényesi
(Ideje: 02-07-2018 @ 09:49 am)

Comment: Alexandra! Végig lekötött. Ott voltam, éreztem és átéreztem! Grat. Üdv. fTJ


Hozzászóló: szusi
(Ideje: 02-07-2018 @ 09:52 am)

Comment: Érdekfeszítően írsz.


Hozzászóló: quietcool
(Ideje: 02-07-2018 @ 10:31 am)

Comment: Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, igazán meghatódtam, hogy ilyet írtatok kis novellámra.


Hozzászóló: a_leb
(Ideje: 02-08-2018 @ 02:49 pm)

Comment: Szép szövésű, hatásos jellemrajzokkal megírt történet, bennem van pár apróbb technikai hiányérzet (az "ám" szó igen gyakori), de ez a történeted erejéét nem veszi el. Örömmel olvastam. aLéb


Hozzászóló: Anna1955
(Ideje: 02-19-2018 @ 06:32 am)

Comment: Tetszett a történet. Jól írsz. Örömmel olvastalak. :)


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.11 Seconds
pharmacy online