megszokott lettem

mint  harmadik kávé délután

mely már langyos kissé keserű

csak felhörpintenek mondhatni lazán

az élet  szép de hol van már a gyönyörű

az érintés csak merő tájékozódás

érzed még itt vagyok neked

bőröd alatt valaki más lakik

furcsa idegenné lett kezed

esténként csendjeink beszélnek

párnák alatt bújnak meg a szavak

köztünk a közöny mint rossz gyerek

alszik a perceg vijjogó madarak

egyszer majd két ismerősként ébredünk

néhány emlék köd mögött dereng

egy nagy sóhajban úszik életünk

és a halál rajtunk majd hosszan elmereng