Ó, kedves égő lelkület, Ki folyton magaddal ragadsz, Életem mit ér nélküled, Ha mész és többet nem maradsz, Elmenekülsz kínjaidtól, Bújkálnál élted végéig, De mit érhetsz el magadtól, Ha nem kapsz újat vagy régit, Álmok tengerén tengődöl Téveszmék taszítnak tovább, És élted az min tűnődöl, Mint fán élő lajhár, lomhán; Majd egy örök emlékként halsz S a világ is lehet: felejt, Élted múlik, hangot nem hallsz, Lelked még szeretetet rejt, Bevégzed egy koporsóban Lágyan, egyedül, halálban; Megtetted már mit lehetett, Lassulva a homályban...
2004.11.23. |