Fel kellett kelnünk.
Apa berontott a szobánkba, és ránk kiabált.
Mondtuk neki, hogy még sötét van, de ő csak kiabált:

- Keljetek fel! Keljetek fel!

Még most sem tudom, hogy miért kiabált. Lehet, hogy soha nem is fogom tudni, mert senki nem mondja el, mi történt igaziból. Rohannunk kellett. Én anyu kezét fogtam, Tommyt pedig apu a karjaiban vitte.
Még csak három éves.
Gyorsan beszálltunk a kocsiba, anyu előre ült apu mellé, mi pedig Tommyval hátra.
Ő sírt.
Emlékszem, nagyon féltem akkor.
Olyan félelmetes volt az egész.
Apu nem kapcsolta fel a világítást, úgy hajtottunk ki a garázsból.
Jó nagy garázsunk volt, és a biciklim ott állt a sarokban.
Szürke volt, és rá volt írva a nevem.
Hogyha valaki véletlenül elvinné, visszahozhassa nekem.
A szülinapomra kaptam, és nagyon büszke voltam rá, mert Sally, ő az egyik lány az osztályomból, azért barátkozott csak velem, mert olyan klassz bringám volt.
Szóval, apu kihajtott a garázsból.
Aztán nekimentünk valaminek, és olyan fura hangot adott, mintha szétloccsant volna valami.
Hallottam, hogy valami folyik az ablaküvegen, de nem néztem hátra, met apu ránk kiabált, hogy ne tegyük.
Utána áthajtottunk valamin.
Mintha egy fekvőrendőr lett volna, (milyen buta név egy földön fekvő vasdrabnak!) és apu gyorsítani kezdett.
Nagyon fura volt az egész, és félelmetes.
Olyan volt, mintha sütne a nap, de piros lett minden.
Apu ránk szólt, hogy hasaljunk a padlóra, és mi így is tettünk, és akkor egy pillanatra láttam a kocsi hátulsó ablakát; piros lészerű valami volt raja, ki sem lehetett látni, és bár ezért semmi mást nem látttam, nagyon sokmindent hallottam, és emlékszem, még sírtam is.
Pedig nem szoktam sírni.
Erik is mindig azt mondja, hogy bátor kis krapek vagyok.(ő egyébként egy sokkal idősebb fiú, és mindig ijesztő történeteket mesél nekem, de sohasem ijedtem meg).
De azok a hangok nagyon ijesztőek voltak, és összevisszák.
Hallottam, hogy helikopterek repülnek, mégpedig sok, mert nagyon hangosak voltak, hallottam egy csomó kocsit fékezni, egy csomó embert kiáltani, szirénákat hallottam, és hatalmas durranásokat és nevetést, és ez volt a legfélelmetesebb.
Nem, nem is ez.
Hanem anyu hangja.
Mert sírt.
És anyu sohasem sírt.
De akkor igen.
Apu még jó sokáig jó gyorsan ment, de a hangok nem múltak el.
Aztán elértük a kikötőt.
De a hajóra csak én mehettem fel, mert a katona bácsi azt mondta, csak én nem láttam Azt.
Nem tudtam elbúcsúzni tőlük, de minden este imádkozom, hogy biztonságban aludjanak.
Remélem Isten vigyáz rájuk.
De most már nem félek.
Erik is itt van, és ő vigyáz rám.
Sokat vagyunk együtt, mert az egész hajón csak mi ismerjük egymást, és neki sem jöhetett a családja.
Megtanított egy csomó társasjátékra, és egy csomót kártyázni.
Ma este is pókereztünk.
Már nem mesél rémtörténeteket, és ezt sajnálom.
De így is jól érzem magam vele.
Tegnap például, mikor elmondtam neki, hogy nagyon hiányzik anyu és apu és Sally, és sírtam, megengedte, hogy én is az ágyában aludjak mellette.
Mindjárt abbahagyom az írást, mert kezd sötét lenni.
Remélem, most már nem lesz piros sem a hold, sem a nap.
De először úgyis a sötét jön.
Tegnap láttam delfineket!
Ennek mindenki örült, mert régóta nem láttunk halakat.
De én örültem a legjobban, mert én láttam meg őket, és ez olyan jó érzés volt.
Ma este Erikkel vacsorázom.
Megkérdezem tőle, alhatok-e ma is mellette.
Remélem megengedi, mert olyankor a sötétben sem félek, és rosszat sem álmodok.
És különben is, most már csak ő az én egyetlen barátom.
És én nagyon szeretem őt.
Majd holnap írok tovább.

Megint csak délután kapcsolták fel a lámpákat.
És ma megint hallottam azt a nevetést.
Nagyon félelmetes volt, találtunk egy üres hajót, és mindenkit beküldtek a katonák.
Amikor kijöhettünk, már nem láttuk sem a hajót, sem a katonákat.
Csak azt a fura nevetést hallottuk, és én nagyon megijedtem tőle.
Ott ültem a földön, és sírtam, és Erik mellém ült, és megölelt, és úgy ringatott, ahogy anyu szokott, és dúdolt nekem.
Ettől megnyugodtam, de amikor megkérdeztem tőle, mi ez a dal, ő sírni kezdett, és azt mondta, hogy csak egy emlék.
Már megint piros a nap, és ettől már fáj a szemem.
Remélem, ma is Erik mellett alhatok.

Ma nem mentem ki, és Erik sem.
Reggel belenéztem a tükörbe, és nagyon piros volt a szemem.
Erik szeme is piros volt.
De most már nem annyira.
Szeretném, ha nem lenne piros a nap.
Most pár napig nem írok, mert már alig van papír.

Tegnap messziről láttunk egy földet.
Nem láttam belőle sokat, mert hamar beküldtek mindenkit, hogy ne lássa meg Azt.
Nem tudom, miről beszélnek.
Azt hiszem, lehorgonyoztunk, mert a hajó nem mozgott többet.
Éjszaka még Erik mellett is féltem, mert az ijesztő nevetés hallatszott.
És egyre hangosabban.
De most nem csak az.
Hanem, Erik szerint, vinnyogás is.
Reggel egy csomóan köhögtek, és véres volt a szájuk és vér folyt a szemükből is.
Nagyon ijesztő volt.
Erik nem engedett kimenni a kabinból, de ő beszélt az egyik katonával.
Amikor visszajött, sírt.
Én mondtam neki, hogy ne féljen, és ő azt mondta, hogy én vagyok neki a legfontosabb az egész világon, és mindenkinél fontosabb, és ő nem sírt többet.
Még meg is ölelt.
Ez nagyon jó volt, mert azt hiszem, azt jelenti, hogy szeret engem.
Én is szeretem őt.
Azért is jó volt, mert még soha senki nem mondott nekem ilyet.
Se anyu, se apu, se Sally, Tommy meg nem is tudott jól beszélni.
Sallytől amúgyis bocsánatot kell még kérnem, mert csak egy virágot vettem a szülinapjára, és ő megsértődött, mert mást akart kapni tőlem.
Amikor viszont elmondtam az ebédnél a többi embernek, hogy ha hazamegyek, bocsánatot kérek Sallytől, mindenki nevetett, és azt mondták, nincs már hova hazamenni.
Ez nagyon rossz volt, de Erik megnyugtatott, hogy majd egyszer hazamegyek, és mesét mondott egy kisfiúról, aki véletlenül beleesett a pokolba, de aztán mégis hazajutott.
Azt hiszem, az a kisfiú hasonlított rám.
Most viszont nagyon félek, mert hűvös van, és mindenki kiabál, és Erik imádkozik, és hallom azt az ijesztő nevetést, és azt a fura hangot, még Erik sem tudja elmondani, hogy milyen hang, és valami be akar jönni a kabinba és szárnyai vannak és nem tud beszélni és az embereknek nincsenek szárnyaik és tudnak beszélni, és Erik azt mondja, ne féljek de én félek és most megölelt jó szorosan és nem is bírok írni és nem is akarok oda akarok bújni hozzá és sírni akarok és nagyon félek.

Két napja nem írtam semmit.
Annyira féltem, hogy írni sem tudtam.
Most minden csendes.
Nem hallom a sikításokat.
Nem hallom a nevetést.
Erik szerint túl csendes minden.
Senki sem jött szólni, hogy kimehetünk.
Jó itt lenni Erikkel.
Most nem félek.

Ez az utolsó oldal.
Most írok utoljára.
Öt napja vagyunk itt a kabinban, Erik szerint, és semmit sem hallottunk.
Ezért Erik tegnap kiment, hogy megnézze, mi történt.
De még nem jött vissza.
Ha visszajön, biztos nagyon mérges lesz, mert éjszaka nem bírtam aludni, és megettem az összes csipszet.
Pedig hagynom kellett volna.
Már úgy várom, hogy visszajöjjön.
Remélem, hamar visszajön, mert el kell mondanom neki egy fontos dolgot.
A hetedik szülinapom volt a legjobb, mert akkor ott volt ő is, és mindenki más is.
Ez fontos dolog.
Este láttam Sallyt.
Sötét volt, nem égtek a lámpák, de én akkor is láttam őt.
Átlátszó volt, és végig mosolygott.
Bocsánatot kértem tőle a virág miatt.
Ő megfordult, és keresztülment az ajtón.
Neki mindig ügyes trükkjei voltak.
De azt nem tudtam, hogy szárnyai is vannak, mint az angyaloknak.
Mindegy.
Kezdek fáradt lenni.
Azt hiszem, alszok egy kicsit.
Aztán, ha nem jön addigra vissza, megkeresem Eriket.
Remélem, nem lesz mérges, amiért kimegyek.
Szeretem őt.