Behunyom a szemem, s látom a szenvedést,
Látom a fájdalmas tekintetet,
S gaz okozóját, e kegyetlenségnek.
Behunyom a szemem, szeretnék szép álmot látni,
Melyben a kegyetlen új testet ölt,
S a régi tűz lángja veszi körül.
Látom a feloldozást, mint ifjú tavaszt, mely félve,
De oltalmat nyújt a gyarló fájdalomnak.
Behunyom a szemem, s látom, eme ábránd hamis,
Melyben a valótlan oltalma a fájdalmas viszonzás.
És tavasz helyett zord tél,
Hol kín a hazud temetője,
Sírja a szenvedés és a mebánás földeli be.
Kinyitom a szemem s látom,
A rosz álom a valóság,
Melyben a gazra és a virágra, nem süt le a napsugár.