Ö
most
egymaga van,
teste lehúzza a keresztet,
távolról
jött,
s itt
maradt
egy kitaszított
jaj
verte
élet

*

vetetlen ágy: a gondolat,
március derekán a folyó
tegnapi avart mos,
nélküled fagyott szavak
levélszekrényünkben

*

mert bennem élsz,
mint az eső utáni csend,
mint a halk neszek -
úgy simulsz hozzám ahogy senki ebben az éjben,
szerelmem lázgörbéi e fehér ágyon,
s a szavak belém alvadnak,
mindörökre

*

üzenetek a vágyak viharában
pergetik noteszlapjaimat,
mert újraszülettem szeretni
holtodiglan-holtomiglan,
én a költő botorkálok a kerítések
között, magamra húzom az éjszakát,
lassan bevérzem őket,
a csend, a táj is néma,
csak keleti szél zuhan
a küszöböknek dőlve

*

te értelmet és fényt adsz
minden napnak, megtalálsz,
én megtalállak -

csak létezel –

adsz, s megtanítasz adni,
bátorítást, mosolyt, hitet,
benne a semmit és a mindent -
s bár nem hirdetlek fennen, hangos szóval,
mégis árnyékod akarok lenni -

ha nem vagy velem,
világtalanná válik ez az éjszaka