Fülében aranyból volt egy nagy karika, s rajta remegett egy smaragd halacska, rakoncátlan, szöszke tincs hullt homlokára; bevallom: szerelmes lettem a Tímeába.
Néztem a kezét: karcsú volt, lepke-könnyed, szememet, emlékszem, elfutták a könnyek, annyira kívántam; szívem belesajdult, de üvegből, sajna, ott volt köztünk a pult.
Vékony nyakán volt damasztból egy lenge sál, kezében egy bárd... lecsapott... és a felsál a deszkán... - ó mennyi kellem, mennyi báj! – pont oda, ahol elválik a hús és a csont.
Jaj! miért hogy plátói ez a szerelem? Jaj! miért nem látja, érzi meg: szeretem! - Combot kértem, de soványat és darálva, de Ő csak rám se nézet: szívem mily árva!
És otthon is tök ciki volt akkor este; a nejem a húst fasírtnak kisütötte: elpirultam, mikor felszúrtam villámra; ezt Ő darálta, az Ő keze, a drága... |