A szellő lágyan cirógatta,
Eső öntözte szüntelen,
Az őz, s a szarvas nem taposta,
Csak volt ott némán, kedvesen.

Én, ki embernek születtem,
Hajtom ezernyi vágyamat,
És nem értem meg semmiképpen
A bájos, bölcs virágokat.

„Az élet nem harc! Elfogadás!
A világ nem jó, s nem gonosz.
Hajtsd meg fejed az erő előtt,
S nyugalmad bizton megkapod.

Ha küzdesz, hidd el, csak veszíthetsz!
De ne add fel az álmokat.
Fogadd el azt, min nem segíthetsz,
Lelkedben gyűjts virágokat!

Mesét mesél, és dalt tanítgat
A világ neked is, tudod!
Csak hallgasd, figyelj és az érzés
Benned is lüktetni fog.”