| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Láthatatlan Ideje:: 01-09-2005 @ 07:17 pm |
|
|
|
|
| Olyan jó lenne néha láthatatlanná válni. Csak úgy létezni a semmibe, észrevétlenül. Eltűnni, de mégis ott lenni, hallani, hogy ne halljanak, látni, hogy ne lássanak, érezni, hogy ne érezzenek.
Kisgyermekként, mikor anyám meséje ringatott álomba. Csengő hangja felért száz altatódallal is. És a simogatása, mint az arcomat csiklandozó enyhe tavaszi szél. Gyorsan álomba merültem. De az idillnek gyorsan vége lett. Csapódott az ajtó. Már megismertem. Apa jött haza. Megint késett, megint hangosan káromkodott, mikor megbotlott a küszöbben, megint a vacsorát követelte, s megint nagyon sokat ivott. Anyám már rohant is. Suttogott: ??sss? a gyerek már alszik, csendesebben, ne verd fel?? Ő mintha nem is hallaná? Aztán a szokásos vita? Csúnya szavak, amiket akkor még nem értettem. Anya sír? Aztán a fura zajok? Nem, nem akarom hallani? El akarok tűnni? Félek?
Aztán pár év múlva, mikor már elég gyorsan futottam, s Ő nem ért utol, még minden ugyanúgy volt mint régen. Anya sebei gyorsan gyógyultak, csak a lelkén lettek egyre nagyobbak a tátongó rések? mert ő nem tudott olyan gyorsan szaladni? csak védekezett ahogy tudott, de olyan kicsi volt, és törékeny? mint egy kis virág. Féltem is hogy egyszer összeroppan, de mit tudtam volna tenni? Erős nem voltam csak gyors? de néha annyira el akartam tűnni? féltem futni? mi van ha utolér?
Aztán egyszer hazaértem az iskolából? sehol senki. Megijedtem. Hol van anya? Soha nem ment sehova. Apa nem szerette. Az ajtó nyitva volt, berohantam. Üvöltöttem, kiabáltam, de senki nem felelt. Felmentem a padlásra. Anya ott volt. Nézett rám fagyos, fátyolos tekintettel. Lebegett. Mint egy angyal. Neeeem?.. nem akarom látni. El akarok tűnni?
Aztán megint évek múltak el. Már nem mert senki bántani. Erős voltam. Egy vadállat. Rávetettem magam mindenkire akinek akár a nézése nem tetszett. Kicsaptak a suliból. Semmi gond, úgyis utáltam. Dolgoztam inkább. Az jól levezette a feszültségem. Évekig ez ment. Hétközben a meló estig. Utána fáradtan zuhantam az ágyba. De a hétvége az más? akkor kiéltem magam? Koncertek, üvöltés, motorok, pia? és ugyanolyan lettem mint ő? mire rájöttem már nem tehettem semmit ellene, sodort az ár, és én nem tudtam szembefordulni vele. Gyűlöltem magam? határtalanul? úgy szerettem volna eltűnni? Legalább egy darabig? csupán addig még meg nem halok?
Aztán a börtönben?. A gumibot hangja, és az ütés után vállamba nyilaló fájdalom? Ha beszéltem azért, ha nem, azért? Nem számított? Mocskos bűnöző voltam. Az emberiség söpredéke. Nem is járt jobb. Vezekelnem kellett azért amit tettem. Ez így természetes. De hogy is történt? Apa? megint ő. Minden rossz az életemben. Sokat ittam, és ő is. Veszekedtünk. Aztán én voltam az erősebb. Olyan furcsa. Épp olyanok voltunk akkor mint ő meg anya régen. Én ütöttem, ő védekezett, de ereje már rég eltűnt. Elhasználta családján a hosszú évek során. Nem tudtam abbahagyni. Kiéltem rajta a bosszúm, ami már kicsi korom óta forrott bennem. Még akkor is csak ütöttem és üvöltöttem, mikor élettelenül feküdt a padlón? Jöttek a mentők? majd a zsaruk? Kihallgatás, verés, bíróság, verés, börtön, verés? verés? verés? Otthon éreztem magam. Megszoktam a suhogó ökölcsapásokat? és a vért. Már nem is fájt annyira. Ha nem bántottak szinte hiányzott? 10 év. Ennyit kaptam. Többet szerettem volna? el akartam tűnni a világ elől? akár örökre?
Az évek gyorsan múltak. Mintha egy év egy nap lett volna. Eljött szabadulásom pillanata. A rácsok bezárultak, de most nem előttem? Kívülre kerültem. Ugyanúgy féltem mint kisgyermekként. Mit kezdhetnék? Vissza akarok menni? vagy eltűnni? miért nem tudok eltűnni?
Egy idő után minden kezdett helyrejönni? kaptam munkát. Igaz nem valami jót, de örültem neki. Keményen dolgoztam megint, de meg lett a gyümölcse. Tudtam venni lakást, kocsit, és mindent amire szükségem volt. Nem ittam többé. Megjavultam. Néha még a templomba is elmentem, hogy anyámért imádkozzak.
Egyik vasárnap megláttam ott egy gyönyörű lányt. Előttem ült. Egymásra néztünk, és azonnal belé szerettem. Gyönyörű szemei rabul ejtettek. Hozzá szóltam? Féltem, mit mond ha majd megtudja milyen múltam volt. De ő csak legyintett:- nem számít? azóta megjavultál és csak ez a fontos! Kézen fogva sétáltunk a parton? minden olyan szép volt. Közös lakás, esküvő? nagy tervek.
Aztán egyszer jöttem haza a munkából. Fütyörészve, dalolva az örömmámortól. Boldog voltam mint még soha. Nem néztem semerre. Átvágtam az úton?
Most hol vagyok? Olyan hideg van itt. Megborzongat. Nem messze tőlem egy fiatal lányt látok feketében. Odamegyek házzá. Meglátom az arcát. Ő az. Egy sír előtt áll. Furcsának találom. Meg akarom érinteni az arcát, megsimogatni, átölelni, megvigasztalni? már nyúlok is? de miért siklik át kezem a testén? Félek, összezavarodok. Megfordulok, és a sírkövet olvasom? Az én nevem áll rajta. S én csak állok ott? ki tudja meddig, és csak nézem, nézem. Nem tudom elhinni. Hisz itt vagyok? Közben emberek jönnek mennek, évek, évtizedek telnek él? Csak átsuhannak szellememen, észre se vesznek. Láthatatlanná váltam? Neeem? Nem akarom? Miért nem lehet mindent visszacsinálni? Nem akarok láthatatlan lenni?
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 01-09-2005 @ 07:17 pm
| Hozzászóló: ukume (Ideje: 01-10-2005 @ 12:19 pm)
Comment: Ez egy szenzációs írás!!!! (kicsit aggaszt a gondolat, hogy nem mese ez gyermek, de mindenképpen csak grtaulálni tudok hozzá!) Technikailag javaslom, hogy néhol hagyj sorközt, mert nehéz egybefüggő szöveget olvasni ilyen hosszan. |
|
|
|
|
|
