Nézd, nézd, hogyan nyeli
telhetetlen gyomrába
a fáradt Napot a Föld;
mily gyönyörrel eszi,
habár beleit marja,
s a kínoktól vért köpköd.
Nézd, nézd mily vörösre
sírják a gyenge felhők
szemüket, mert elvesztik
azt, ki őket szülte;
ki szabadságot, erőt,
szépséget adott nekik.
Nézd, nézd virágok,
fák, pálmák, mily szomorún
hajladoznak; itt hagyja
táplálója sok-sok
szépségüknek, aki dús
lombjuk, erejük adta.
S nézd, nézd a sok embert,
ki mindig megcsodálja
ez örökös csatázást:
nézd, nézd azt az embert,
végignézni ki tudja,
ily óriás halálát.
|
