| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Megváltom a világot Ideje:: 01-10-2005 @ 02:36 pm |
|
|
|
|
| Itt áll egy üveg sósav előttem. Pont olyan, mintha víz lenne. Ugyanolyan átlátszó, és a kis légbuborékok is ott úsznak a tetején. Nagy a kísértés bennem hogy megkóstoljam. Vajon milyen íze lehet? Édes? Vagy keserű? Vagy ugyanolyan íztelen mint a víz? Ezt csak akkor tudhatom meg ha kipróbálom? És csak várok? várok? nem történik semmi? Tekintetem továbbra is a folyadékra szegezem? A kíváncsiságom egyre csak nő? Miért ne? Nem lehet olyan veszélyes? Ha igen?? Na és?? Kit érdekel?? Legalább úgy halok meg hogy tudom milyen íze van a sósavnak? Igen? muszáj megtennem? különben öröké kételyek között maradok. Határozottan felemelem a karom, és az üveg nyakára kulcsolom ujjaim. Számhoz emelem. Megtorpanok kicsit. Talán mégse kéne? Mi van ha? Jó, nem habozok tovább, mert még meggondolom magam. Gyorsan kortyolok egyet, majd még egyet, és így tovább? Kiiszom az egészet? Nem történik semmi. Olyan fura? átváltozás íze van.
Olyan érzés támad bennem mintha tennem kéne valamit. Nem maradhatok tétlen. Fel kell kelnem, kimenni az utcára, és valami olyasmit csinálnom amit még soha. Amire már rég vágytam, de nem mertem, vagy nem voltam rá képes. Mintha hirtelen egy fiatal lázadóvá váltam volna, aki meg akarja váltani a világot?
Kirohanok, s megindulok valamerre. Konkrét úti célom nincs, csak bolyongok. Egy darabig nem találkozok senkivel, de talán jobb is így. Csak porban fürdőző galambokat látok. Idegesítenek. Minden idegesít. A napfény, a fák, a tér, az autók, a házak. Azt szeretném ha nem lenne semmi körülöttem, csak én meg a sötétség kettesben? Már régóta szeretjük egymást? Mint két elválaszthatatlan társ.
Kiérek a főútra. Itt már nem kerülhetem el az emberekkel való találkozást. Szembe jönnek velem, s néznek rám elkerekedett szemekkel, mintha szellemet látnának. Mikor elhaladnak mellettem érzem ahogy visszafordulnak és utánam néznek. Tekintetük mint egy tőr mélyed a hátamba. Nem fáj, csak minden szúrás egyre jobban növeli bennem a feszültséget? Zakatol a fejem? Gondolataim zavartak? Üvöltenék, de tudom nem illik ezt. Mert vannak íratlan szabályok amiket az embernek be kell tartani? Nem tudni miért, azt se hogy ki alkotta ezeket, csak vannak, és aki nem azok szerint él az olyan mint valami mutáns? vagy egy selejtes árú ami nem kell senkinek, csak kidobják a szemétre, hogy ne kelljen még csak tudni se róla? Egy idő után ezek a mutánsok is bealakulnak a nyájba, vagy a pszichiátrián kötnek ki?
Hát engem nem érdekel. Ne mondja meg senki mit csináljak. Kitörök. Fölébe emelkedek mindennek amit alkottak. A tilos szót kitörlöm agyamból. S üvöltök? üvöltök ahogy a torkomon kifér? Jól esik?
Ne, ne nézettek rám? Nem vagyok látványosság? Csak egy ugyanolyan lény mint ti? hagyjatok élni? hagyjatok létezni a semmibe?
Majd én megmutatom. Ha még egyszer valaki megbámul, hát én átharapom a torkát. Esküszöm (de kinek?? Istennek?? Miért?? Isten van??) Na lássuk csak? ott jön valaki? tekintete elbambul. Talán megússza. Vagy? ááá? mégse.
Rávetem magam? Sikoltani akar, de én gyorsabb vagyok (és erősebb?? )? Átharapom a gigáját. Arcomba fröccsen a vére. Jut belőle a számba is. Nagyot köpök. S szitkozódom, hogy miért van ennek a féregnek ennyi belőle? Mennyivel jobb lenne ha nem lenne? Csak megöltem volna és semmi. Ott feküdne mintha még élne. Nem folyt volna ki belőle semmi?. Csak a torkán tátongó lyuk mutatná hogy valami nincs rendben? Vagy ha víz folyna az ereiben? nem? nem is? sósav? Úgy innék még.
Otthagyom a hullát és megyek tovább? Ölni akarok még. Ez nem volt elég. Most már akarom hogy nézzenek? bámuljatok csak a képembe? na gyerünk? mi lesz? máskor tudtatok, most nem?? Mert érzitek hogy most más vagyok? Most van bennem valami erő? Aminek pusztulás szaga van. Féltek tőle?? Gyávák? Máskor könnyű volt megalázón bámulni? most miért nem megy?? Gyerünk kutyák!!!!
Már nem érdekel ki néz rám, és ki nem? gyilkolok? mindenkit? férfit, nőt, gyereket, öreget. Aki szembe jön mindenkit? S kívánságom valóra vált. Sósav folyik az ereikben. Finom, maró, gyilkos sósav. Erre vágytam mindig is.
A játékszereimmé válnak, mint a pici építőkockák, amikből valaki órák alatt felépített egy szép magas tornyot, én meg jövök? és 1 másodperc alatt tönkreteszem az egészet, és örülök hogy fájdalmat okozok a másiknak. Kezdheti előlőlről? s én újra megteszem, és újra meg újra? mert ez a boldogságom? törni, zúzni, rombolni.
Már nem tudom mióta bolyongok, holttesteket hagyva magam után, de nem is érdekel? Most jól érzem magam, és csak ez számít? Most megbosszulok minden engem ért sérelmet az emberiségen.
Azt hiszem lassan kezd unalmassá válni az egész. A tizedik, huszadik, sokadik halálhörgés már nem olyan édes hang a fülemnek. Az egész folyamat automatikussá válik. Olyan mintha mindig is ezt csináltam volna. Nem okoz már örömet, inkább untat.
Azt hiszem abba kéne hagyni. Új bosszút fogok kitalálni. De mit? Gyújtsak fel egy templomot? Nem, azt mások is csinálják. Nem akarok senkit majmolni. Az olyan túl emberi. Inkább megsemmisíteném a világot. Kiirtanák belőle minden rosszat? azt ami már kezdetektől fogva csak csúnyítja az összképet? vagyis az embert!
Na jó, de hogy csináljam? Atombomba? Nem, azt ők csinálják. Előbb utóbb úgyis tönkreteszi a világot? Valami egyedi kell. Ez az? megvan. Sósav. Csinálni kell egy hatalmas sósav esőt, hogy lemarja róluk a felszínt. Csak az maradjon ami igazi. Amit már nem takar semmi, amit mindenki lát, és nem kell szégyellni. Akkor mindenki egyforma lenne, és abba belepusztulnának. Nem tudnák elviselni, hogy nincsenek leigázni való gyengébbek, mert ez az éltetőelemük. Eluralkodna a testvériség, barátság, szeretet, meg hasonló érzések, amik így csak a szótárban léteznek? Jelentésüket már rég elfelejtették, vagy nem akarnak rá emlékezni.
S már zuhog is a maró megújhodást hozó eső. Mindenki üvöltözik körülöttem. Összeesnek, testükről bőrfoszlányok válnak le. Csak én nem mozdulok. Nézem őket, a szenvedésüket, s magamban mosolygok. Tetszik a látvány, de az még szebb lesz ami ezután következik. Happyend, minden szép és jó, a szereplők boldogok lesznek, élnek tovább, s majd egyszer meghalnak?
De ez nem az a kor amikor ilyen mesét lehetne írni? Mire mindenki megtisztul? s már nem néznek furcsán rám? Felébredek?
Kórházi szobában fekszem, bekötözött fejjel, csövekkel a számban. Távolról hallom a szobában suttogó fehérköpenyesek hangját:
- Egy újabb öngyilkossági kísérlet? Hogy is gondolta meginni a sósavat?. Ez a legbrutálisabb formák közé tartozik? Szólni kéne a családjának? Nem sok ideje maradt már hátra? túl sokat ivott belőle.
Nem nagyon érdekel mit mondanak? Én már úgyis megváltottam a világot. Ha meghalok is, de most már minden jó lesz.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 01-10-2005 @ 02:36 pm
| Hozzászóló: bla (Ideje: 01-10-2005 @ 04:23 pm)
Comment: Hát ha ez gondolat-kísérlet -hátborzongtató, de ne próbáld meg. A valóság nem ez! Halálos kínok közt fetrengve az ajtóig sem jutnál, ha az üvegből a sósavat meginnád...
Senkinek ilyen fájdalmas halálnemet! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: ukume (Ideje: 01-10-2005 @ 06:27 pm)
Comment: nagyon jó írás!!! ijesztően az... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: husoscsoki (Ideje: 02-05-2005 @ 12:33 am)
Comment: Szia Nadine!! Nagyon-nagyon tetszett ez az írás, egyszerqen szuper. Remélem, te nem a sötét embernek tartogatod magad, mint a Stephen King által megformált Nadine Cross :). Csak így tovább! |
|
|
|
|
|
