Úgy vágynak papírra a szavaim,
Úgy vágynak mutatni, hogy lásd, hogy érezd,
amit érzek
és tudd, hogy nincs más, nincs semmi ezen kívül, ami fojtott
máimat elvenné Tőled
Add érdes kezed és tedd férges szívemre,
amelybe rég beköltözött a félsz
Rajtam vágyak és villámok ülnek,
ahogy Terajtad a fájdalmad
Üvöltenék, ha tudnám, hogy meghallod,
de saját jajszavad messzebbre hangzó
és mellette az én kiáltásom
suttogás csupán
Azt értenéd meg mégis, hogy kettőnk
egyesült szavát hallaná az Ég!
De mit kezdj nem-egész-tizennyolc éveddel?
Járj körbe mindent, amit látsz,
vesd le a fájdalmat,
majd gyere vissza, és vedd le
rólam a vágyakat, úgy, hogy csak
egy vágyam maradjon.
Villámaimat Te szórd szét, ha
majd visszajössz hozzám
Síkos álmaiddal ma még ne érints engem
Kezem kő legyen kezedben,
mellyel nevem szobád falára írhatod,
hogy égő jelként világítsonéjszakáidban,
és, hogy ne felejtsd el soha:
valaki vár Rád, minden nap, idehaza
|