"A Dunába vetette magát egy 20 éves lány!"
"A lány levelet írt egy vadideggennek az öngyilkossága előtt!"
"Rémisztő volt olvasni, hogy mire készül!"
"A mentők csak a halál beáltát tudták megállapítani."
Kedves Carla Swaney!
Ön nem ismer engem.Egy lány vagyok, egy lány Magyarországról, aki egy vadidegen embernek szeretné kiönteni a szívét.Arra kérem, bocsássa meg tolakodásomat. Tudom őrültség, hogy egy isnmeretlen lánytó levelet kap, de tényleg a megrülés peremén táncolok.
A nevem Tímea, de mindenki csak Timkének becéz. Ő is így becézett, de erről később.Húsz éves vagyok, másodéves az Eltén. Lehet, hogy hallot már az egyetemről, nem tudom. Most Budapesten élek a nővéremmel,Virággal. A legjobb testvér a világon. Anyuék otthon maradtak Berettyóújfaluban a kishugunkkal, Laurávl. Róluk sem mondhatok roszat. Egy fantasztikus családdal áldott meg az ég. Akkor miért nem velük beszélek? Mert szegények már így is sokkot kaptak a történtektől. Én sem értem, miként fordultak ilyen katasztrófális irányba a dolgok.
Elmondom,mi történt. Felvettek az egyetemre.Nagyon boldog voltam.A tesóm már itt tanult szintén két éve, munkája, albérlete volt és barátja. Én mámorosan készültem összeköltözni vele, vártam az egyetemet. vagyis úgy nézett ki minden tökéletesen alakul. Megkezdtem a tanulmányaimat, egészen hamar munkát is találtam. Hamar barátokra is leltem az imádnivaló Kamilla, és az izgalmas Barbara személyében. Az egyik bölcs, a másik kalandvágyó. Mi hárman elválaszthatatlanok lettünk. Már az első félévi vizsgáknál jártunk, mikor megismertem Őt. Magas, barna, olyan szemekkel, ami lahúz a lélek méllyébe. Egyből megetetszett. Arra vártunk, hogy bejussunk egy vizsgára, mikor megjelent. A tanárt kereste. Valami dolgozatról kérdezte. Aztán úgy alakult, hogy elbeszélgetett velünk. Azzal a pár emberrel, aki még várt. A barátnőm már akkor megjegyezte, hogy mennyire megnézett az a srác. De nem hittem neki. Ugyan, pont engem? Kiderült, hogy igaza van.Tényleg engem nézett. Nagyon helyes fiú volt. De nem reménykedtem. (Sosem bíztam magamban.)
Végül is a tanévzáró bulin jöttünk össze. Odajött, megtáncoltatott, az volt ám a pörgés! Másnap megkeresett a koliszobánkban. Elvitt sétálni. Nagyon jót beszélgettünk. Fura, de csomó olyan dologról is, amiről azelőtt senkivel nem beszéltem. Talán azt sem tudtam, hogy van véleményem róla. Nagyon jól éreztem magam. Másnap is megkeresett. Jó érzés volt, hogy egy fiú keresget. És a barátaimmal is jól kijött. Végül elcsattant az első csók...Finom volt, lágy, mint egy zamatos, friss csersznye. Már tudtam, hogy nem menekülhetek. Akkor és ott végleg közel engedtem magamhoz.
Tudod, ő volt az első komolyabb barátom. És én nehezen kezeltem ezt. Nem tudtam, mikor mit engedhetek meg neki, mennyit találkozzunk, mikor lehet először felmenni hozzá stb. A csupa kérdés miatt vártam a bajt. Az pedig nem jött. Én pedig megnyugodtam. Nagy hiba volt. Nem vettem észre a veszélyt. Igaz, olyan helyről jött, ahonnan nem is vártam. Akkor már fél éve jártunk, fél éve szerettük egymást. Eljött a nyár. Ő, hogy nyelvet tanuljon, kiutazott Amerikába. Három hónapra dolgozni.
Eleinte jöttek a levelei és sokat chat-eltünk. De munkára hivatkozva, egyre ritkább lett mindkettő. Gyanakodni későn kezdtem.Túl későn. Hazajönni már egy más embert láttam. Úgy tűnt minden rendben. Egy kicsit fogyott, meg sápadt.De azt mondta, kiheveri. Hetekig vártam a javulást. Semmi. Ráadásul szeszélyesebb, türelmetlenebb, agresszívabb lett. E gy sötét pillanatban megvilágosultam.
Megláttam, mikor valakitől drogot vesz. Majd láttam, hogy belövi magát. Mellette maradtam, míg kijózanodott. Akkor rám nézett, és átölelt. Megpróbáltunk segíteni. Vittük kezelésre, elzártuk stb. Egy csodálatos hónappercig úgy tűnt, sikerülni fog. Letelt a perc... Az édesanyja hívott fel. Túladagolta magát. Már senki nem segíthetett rajta. Még én sem.
Pedig tőlem várta a segítséget. Én elviselem a vereséget, de a veszteséget, amit ez a vereségem okozott, már nem. A lelkiisnómeretem nem pihen. Két hét telt el. Holnap temetjük. Még ott leszek. Aztán utánamegyek. Miért? Csak tudom, menni kell. Vigyáznom kell rá! Butaság? Talán. De nem élhetem le az életemet úgy, hogy nincs velem és főleg azzal a tudattal, hogy miattam halt meg.
Tehát az ismeretlen lány nem ír többet, választ sem vár.
Isten veled Carla!
"Későn jött a telefon. Tímea már halott volt" |