Fáradtan érkezett haza a munkából. Napi 16 órát dolgozott, mert egyedül kellett eltartania három gyermekét, de ma előbb jött haza. Besokallt. A főnök napok óta hitegette az étterem egész személyzetét, hogy hozza a fizetést, de ma is hiába várták. Csak egy telefont eresztett meg, közölte, hogy nem lesz pénz. Ráadásul még azt is fejükhöz vágta, hogy azért nem, mert nem termelték ki. Ezen az egész kollektíva felháborodott, bezártak, és mindenki hazament.
Felkapcsolta a villanyt. Illetve felkapcsolta volna, de nem sikerült. Nem égett a lámpa.
- Mi a fene lehet - gondolta, amikor észrevette, hogy a bejárati ajtó mellett valami papír van leesve. Felvette. Egy hivatalos értesítés volt az áramszolgáltatótól, hogy kikapcsolták a villanyt, mert nem fizetett.
- Most jó - roskadt le egy székre. Úgy érezte, összecsaptak a feje felett a hullámok. Kezét ölébe ejtve ült egy pár percig, de aztán megemberelte magát. Az élet nem állhat meg, vacsorát kell főznie, hisz mindjárt itthon lesznek a gyerekek. Pénz nélkül viszont ez nem könnyű. Épp annyi volt nála, amiből egy fél kiló kenyeret tudott venni. Majd valahogy beosztják.
Kotorászott a szekrényben,megtalálta azt a gyertyát, amit két éve kapott az előző munkahelyén karácsonyi ajándékként. Gyorsan meggyújtotta, egész hangulatos lett tőle a sivár konyha. Ahogy kinyitotta a szekrényt, talált egy kiló kenyeret tegnapelőttről, erről teljesen megfeledkezett. Pár tojás még akadt a hűtőben, olaj pedig bőven volt, süthet akkor bundáskenyeret.
Ekkor kopogtattak. A szomszéd néni állt az ajtóban, kezében egy szatyorral.
- Kedveském, épp pakoltam a szekrényben, ezt a pár üveg lekvárt már nem tudtam hová tenni, gondoltam, a gyerekek biztosan szívesen fogysztják majd.
Tudta ő, mi történt, hisz a villanyszerelőknek ő nyitotta ki a lépcsőházajtót. Szerette a szomszédasszonyát, dolgos, derék nőnek tartotta, meg sajnálta is, hogy egyedül küszködik a gyerekekkel. Ennek ellenére mindig kedves, mosolygós volt.
- Köszönöm, de ne tessék itt állni a folyosón, tessék inkább velünk vacsorázni.
- Köszönöm, épp most ettem -válaszolta az idős nő -, de azért maradok egy kicsit.
Örült a társaságnak, magában élt már régóta, jólesett beszélgetni.
- No, akkor amerikaiasan sütöm meg a bundáskenyeret - morfondírozott magában az anya. - Lekvárral, kis porcukorral, kíváncsi vagyok, milyen lehet, a TV-ben láttam egy főzős műsorban.
Az idős asszonynak már nem volt ideje válaszolni, mert megint kopogtattak. A földszinten lakó nagycsaládos anyuka állt az ajtóban. Gyakran összejártak. Egy tál lángos volt a kezében. Persze, ő is hallott a villanyszerelőkről, gondolta, az étel ürügyén megnézi, hogy boldogul a barátnője, nem szenved-e valamiben hiányt. A gyerekeit is hozta magával.
- Gyertek csak be, gyertyafényes vacsora lesz ám minálunk! - nevetett rá a házigazda.
Örült a még meleg lángosnak. Elkezdte sütni a kenyereket, mikor ismét kopogtattak. Kinyitotta az ajtót, a felső szomszéd volt. Ő is magányos, mint a néni, mióta a felesége elhagyta, nem talált magára. Húsboltja volt a szomszéd házban. Ő is egy szatyort tartott a kezében, hurkát és kolbászt hozott.
- Adok egy kis kóstolót - mondta.
- Köszönöm - válaszolta csillogó szemmel a fiatalasszony - berakom a sütőbe, várja meg, míg készen lesz. Nagy sütés-főzést csapok ma!
Miközben készült a vacsora, a fiatalember panaszkodott, hogy épp aznap mondott fel az alkalmazottja, és nincs, aki holnaptól vigye a boltot.
- Olyan jó munkaerő kéne, mint Te! - nézett csillogó szemmel a ház asszonyára.
Ő lesütötte a szemét, és elvörösödött ettől a tekintettől.
- Nekem pedig mától nincs állásom - mondta maga elé.
- Akkor ezt megbeszéltük, kedvesem! - csapott örömmel az asztalra a férfi. - Reggel 6-kor kezdhetsz is!
Mire a gyerekek hazaértek, minden kész lett, és a konyhaasztal roskadásik meg volt rakva ennivalóval. Jókedvűen falatozott mindenki. Persze szék nem sok akadt, ki szánkón, ki a felfordított szennyestartón ücsörgött. A gyertya az asztal közepén égett, és romantikus fényével bevilágította a konyhát. |
