Tél kívül-belül
Behintette a tél friss hóval a tájat, Fehérlik az öröm, s kéklik a búbánat: Hósipka, zúzmara, jégpáncél a tócsa… Kékesen ömlik a napfény a folyóra.
Gyermeki boldogság tiszta hóban járni! Kacagó gyermekek szaladnak szánkázni, Hóba fekve, kézzel, angyalkát játszani, Hólabdával egymást sikongva dobálni.
E megtisztult télben elhagyatva járok, Ha magamba nézek, kék bánatot látok. Keresek egy kezet, keresek egy hangot, Keresem a reményt, s belső tisztaságot.
Tovább araszolok - bensőmet kutatva, S egyszerre sárgás fény ömlik az arcomra. Kinézek magamból a habos világra: Mosolygó szemekbe, kipirult arcokba!
A nap sárga fénye, mosolyok melege, Boldogság kacaja, gyermekek öröme – Nem vagyok egyedül - és nem reménytelen! Egy kéz megérinti kinyújtott kezemet.
Bandukolok tovább, hóban, napsütésben, De már nem kék bánat üldögél lelkemben: Hófehér tisztaság, sárgás, meleg fényben, Gyermekkacagástól hangos, havas téren.
|