Párbeszéd

Teliholdas éjszakán, én és a Magány
Egyedül sétálunk egy kopár parkon át,
S a csendes éjben halk hangokat sodor a szél
S látom, amint egy férfi az árnyakkal beszél.

- Óh Árny.. mi tegyek? Szívem vérzik
s tehetetlen vagyok.
Nem engednek utamra, fogva tartanak nagyon.
önző s gonosz a Világ, nem találom helyem,
Gondolatban élet és halál között lebegek.

S szólt az Árny:
A döntés a Te kezedben van.
Zárd le múltad, s nyiss, egy szebb s fényesebb jövő felé .
S meglásd ott már várnak rád, fordulj hát a fény felé.

- Óh Árny! Hogy éljek nélküle?
Hiányzik kedves mosolya, lénye, törődése.. maga.
Minden porcikám érte kiált:
Hol van? Vajon vár még rám?!!!

S szólt az Árny:
Óh! Ma éjjel mily tiszta az ég.. nézd!
Meríts erőt a holdból, meríts erőt végre magadból!
S ne hagyd, hogy lelkedet megmérgezze,
E démonokkal s lidércekkel teli világ,
Üldözd el ki ellened kiált.

.. majd elcsendesedett minden, elállt a szél,
Láttam, amint a férfi a Holdra emeli tekintetét.
Ekkor egy nagy fekete holló szállt felé,
Majd ismét hangokat hozott a szél.

- Óh Árny!
Most már értem!(?)
Tudom mi az élet s mi az, ami éltet.
Küzdenem kell érte, s míg a fekete holló vigyáz ránk,
Addig életünk nem pusztán álomvilág, jöhet még boldogabb világ.

S szólt az Árny:
Most, hogy már érted, mi az élet.
Menj utadra, kérlek. Mennem kell.
Lassan jön, a hajnal s átengedem a világot a Fénynek.
Menj Isten hírével!

.. a férfi elköszönt s csendben tovább állt.
Vállán ült a holló, mint jó útitárs.
Tudta vár rá egy jobb és nemesebb világ.
Megértette, csak akarni kell a változást.