Rövid életem végén, mikor a számvetés készül visszatekintenék,de szememet elhomályosítja a sötétség.

Tapogatózva kereslek, hallkan szólítgatlak, nevedet suttogva,remegve, vágyakozva.

Félelem költözött szívembe, mint vasmarok szorítja bilincsbe.

Sikítva, kiáltva tőr belőlem ki egy hang NEM SZABAD

Apró rezzenéssel tudomásul veszem.

Könnyekkel küszködve lehajtott fejjel kérdezem magamtól mit is akarhatok?

A boldogság, amit úgy szeretnék újra meg újra elkerül és a magány társul mellém és tovább csendben együtt lépkedünk.