Küzdőtér |
|
|
|
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Reinkarnáció Ideje:: 01-30-2005 @ 08:04 pm |
|
|
|
|
Lepke voltam. Önfeledten ugrándoztam a vadvirágok között. Születésemből fakado örömöm elárasztotta a mezőt és én boldogan vetettem bele magam a felhőtlen szorakozásba. Ismeretlen volt számomra a fájdalom, rozsaszin ködként borult rám az illatfelhő, majd elhomályositotta agyamat, s elvakitott a nap fényes szikrázása. Fejjel mentem neki a falnak. Tudatlan lelkem istenként tisztelte a napot, s szárnyam csapkodásával probáltam utolérni azt. Sosem jutottam el hozzá. A nap mindig megmászhatatlan hegyként villogott előttem. A lehetetlenség határait surolva emelkedtem egyre magasabbra nap mint nap, hogy az oly közelinek látszo égitestet megérinthessem. Látta mindenki munkám haszontalanságát, de én hittem a csodában. Hittem, hogy eljuthatok oda ahová még senkinek sem sikerült, hittem, hogy képes vagyok rá.. Majd egy nap másik lepketársam áldozatává váltam, s csalódottan hullottam alá, mert rájöttem, vannak nálam erősebbek is. Bagoly lettem. Mostmár féltem a Naptól. Csak éjjel jártam ki, kerültem a találkozást a többiekkel. Minden nap egerésztem, s a megszerzett zsákmányt büszkén mutogattam szük baráti körömnek. Óvatos voltam, lassan tapogatóztam a sötétben, de bármi történt megrendithetetlen jókedvem továbbra is állandó társam volt. Azt hittem sebezhetetlenné váltam. Talán jol gondoltam. Mégis felelőtlenségemben beleszerettem a felhőkbe, a szelekbe, a holdba, csillagokba. Az új énem erősebb lett a réginél, s önmagam elleni harcomban elgyengültem estem elé a vadállatoknak, majd csalódottan ébredtem rá ismét, hogy vannak nálam erősebbek. Párduc vagyok. Csendesen járok a sötét utcákon. Már nem hiszek semmiben, kételkedve figyelem társaim apró moccanásait. Éberen hallgatozok, várom a támadásokat, egy pillanatra sem feledkezem meg önmagamról. Mégis, tudom, hogy gyenge vagyok, mind untalan ott lebeg előttem a hibázási lehetőség, csillogtatva nem létező szépségeit. Összes erőmmel igyekszem elkerülni a bajt, a fájdalmat. A kétségbeesettség mégis urrá lesz rajtam akárhányszor, hibáznak körülöttem. De végighaladok a sokak által kitaposott, mégis rögös uton. Meghúzom magam, s ugy gördülök le a lejtőn. Az voltam, s ez vagyok. S hogy mi leszek ? Ember leszek. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 01-30-2005 @ 08:04 pm
Hozzászóló: Netelka (Ideje: 01-30-2005 @ 08:52 pm) Comment: Jó, igazán ötletes írás. Csak egy apró észrevétel az elejéhez: szerintem a lepke nem ugrándozik virágról virágra - én ezt finomítanám.
Még valami: bár van abban is valami - és nyilván ez szándékos -, hogy ennyivel zártad le: ember leszek. De talán ezt még ki lehetne bontani... Vagy úgy, hogy az is maradsz, mert így jó, vagy úgy, hogy rájössz, mégiscsak lepkeként volt az igazi. De ne hallgass rám, csak beindítottad a fantáziámat :) Úgyhogy remek kis gondolatfolyamot írtál :) |
|
|
|
|
Hozzászóló: csEszti (Ideje: 01-30-2005 @ 09:04 pm) Comment: hm.. köszi azért még átgondolom :) |
|
|
|
|
|