A világ dolgai bonyolultak.
A történések rendje felborult.
Az ember gyarló és vak,
Aki tiszta lenne, a nyomás alatt
ő is elvakult.
Igazságtalanság romlasztja a lelket,
Már az is tisztátalan, aki még gyermek.
Rothadó világ bomlasztó erkölcsei,
Emberek, ítélkezők gonosz eszközei,
Ítélkeznek velük, akár az Istenek,
Akkor lehetsz szabad, ha fejet hajtasz,
és azt mondod mindent lehet.
Elveid, ha vannak netán,
Léteznek, hogy áthágd, azért.
Mardosó bűntudatod szépen lassan megrág,
Igazságtalanság? Elfogadtad, már nem fáj.
Nincsen igazság e földön, meglásd,
Ha harcolnál érte mégis,
Kutathatsz soká, hogy megtaláld.
S ha megvan is, mit érsz vele, mondd?!
Gonosz, acsargó hiénaként vigyorognak rád,
Ők tudják, saját kardodba dőlve,
Szándékodtól hamar elállsz, feladod.
Fekete, hideg sziklaként telepednek rád,
A végén elhiszed, úgy szép, és olyan a világ
Mint aminek ők mutatják.
Mindig van eggyel nagyobb zsivány,
S te beállsz utána a sorba,
Akarják, hogy elhidd, hogy az életed sivár, és a világ durva. |