Nem, ha mondom, nem és nem!
Nem állok be a sorba.
Nem mondom azt, úgy és azért,
Csak mert százak, ezrek teszik
Ugyanazt, ugyanúgy, ugyanazért.
Vessenek rám köveket,
de nem tartok ölebet,
s én sem leszek senki kutyája,
a nagy és derűs kedvem hiába utálja.
Mindenki sír, mindenki vezekel,
Miért?
Nem látjátok, hogy az élet szép?
Hogy én pont ezért nevetek?
Nevetek, s ti versenyt sírtok velem,
Ki a szánalmas?
Ezt úgyis eldönthetitek helyettem ti is.
Fejet hajtva hálát rebegni,
mert semmitmondó nagy szavak
Melyek nem képesek éreztetni
Elhangzanak, üresen csattannak,
S én hagyom, hogy a négy falról
Vissza-visszapattanva
szépen lassan elhaljanak.
Rám semmiféle módon ne hassanak,
s kacagok. Azértis! |