Egy gyári kolónia szoba konyhás lakásában éltek. Még nem látszott a csöpp lánykán, hogy a fiúk érdeklődését felkeltette volna. A többi hasonló korú lányokkal játszott az utcán vagy az udvaron. De inkább a babákkal foglalkozott.Két csurka logott a füle mellett, az orrát és a szeme alatti részt apró szeplők borították be. Amikor nevetett két picike gödör tette még bájosabbá. De történt valami.A bátyja barátja megjelent. Bár soha sem látta volna meg. Lába kövé dermedve, csak állt és egy lépést sem tudott tenni.Mintha villám csapott volna bele, olyan melegség árasztotta el, és vele együtt egy olyan érzés amit még soha nem élt meg.
Szerelmes lett.
Másnap már másként kellt fel a nap , már nem felejtett el megmosakodni és fésülködni. Akár többször is naponta.A kaputól a konyha ajtóig rózsak szegélyezték a járdát. Ilyenkor a bimbók is szebben nyíltak ki .Minden nap friss virág került a vázába.A változást seki nem vette észre. Még a fiúnak sem tünt fel neki is megmaradt kisvakarcsnak.Igy is nevezte. Csak a párna tudta titkát, mikor esténként belesírta bánatát.Hiába próbálta felhívni magára a figyelmet nem sikerült. Majd a fiút egyre ritkábban látta, majd teljesen elmaradt. Nem tudta mi történt kérdezni meg nem akart.A szeplők egyre haloványabbak lettek a szeme alatt és már nem is nevetett. Senki nem vette észre mennyire szenved. És akkor egy beszélgetés folyamán megtudta, meghalt a fiú azért nem jelentkezett.Mit tegyen, hogy találkozhatna vele, csak egyvalami járt az eszébe mennie kell.Nem akart sem a szüleinek csalodást okozni, de nem akart tovább sem élni. Kereste. mit tegyen. Kétségek közepette próbát tett. A nagymama gyógyszeres szekrényében mindig tudta mi mire való. Elvett egy kis csomagot. Hazament , de nem volt elég bátor, vagy talán megijedt Ő sem tudta utána megmondani, de nem sokat vett be.És lefeküdt,azzal a reménnyel, már felébredni nem kell.Már csak arra emlékszik,hogy valami túl hangosan vísít és minden olyan hófehér. Megörült megérkezett ott van a kedvesnél. De a hangok már ismerősnek tüntek, ahogy egyre jobban eszmélt, rájött itt maradt, nem sikerült.Újra mély álomba zuhant azzal a boldog érzéssel, hogy majd holnap, holnap már biztosan elmondhatja itt vagyok nézz ide, utánad jöttem. A felépülés nagyok sok időt vett igénybe.Hónapok és évek teltek el, mig a sebe kezdett beheggedni és újra tudott érezni. De ez már nem olyan volt, olyan csak egy lehetett és megismételhetettlen. Még mai nap is , ha eszébe jut azért még két könnycsepp mindig van a fiú számára és tudja, hogy soha el nem felejti.
Biztosan el jön majd az az idő amikor elé állhat és mondhatja végre itt vagyok. De ennyi idő után ugyan megismeri?
|