ötven éve… pont ötven éve
sikítottam bele a világba létemet…
egy madár a párkányról lesett,
s felrebbent megriadva,
és ijedtében egy barka
elejtette gömböc-virágát,
mikor anyám először ölelt át...
...nem tudta, mi lesz belőlem?
pillangóként élem rövid életem,
festett kecs-szárnyaimmal csapongva
virág szirmáról másik virágra
szálldosok, és a nap sugaraival
játszok fogócskát, és magával
a nappal kacérkodok,
vagy mint apró féreg tocsogok
az élet nagy mocskában,
gyáván bújva egy lyukban,
remegve a vadászt, a vadat,
vagy magamhoz ragadva a hatalmat
magam leszek a bősz vadász,
nyomomban fekete gyász,
és gúnyolva remegő lábakat
elgázolom az apróvadat,
s ki utamba áll bőszen tiprom,
én leszek a dölyf, a hatalom,
vagy ki tudja, szabad madár leszek,
egy sas talán, kék égen kerengek,
s fentről, bársony felhők közül
nézem, ki kerül felül,
kit gyűr le az erős, és nem érdekel,
suhanva csapok le, hol étel,
vagy lehet, persze, apró csíz leszek,
vagy rigó, ki énekel nektek,
röppenve ágról ágra,
télen fázva, ősszel ázva,
de ha itt a tavasz, a nyár,
nem érdekel lent a sár,
dalommal szórakoztatom
botfülű hallgatóságom,
cirádás rímekbe faragom
minden mondatom,
vagy éppen fa leszek, hatalmas,
és bár mozdulatlan oly unalmas,
ha jön orkán, s cibálja ágaim,
én kitartok, susogva vágyaim,
és zúgva tiltakozok,
ha rág a féreg, ha rám másznak rovarok,
és az is lehet, hogy gyenge fűszál,
kit taposnak, ki esőre vár,
s kit félberág a kecske,
s élek némán tűrve,
vagy színpompás virág leszek,
szirmaimon tartom a napot,
s befestem a világot,
rólam énekel a költő,
engem másol vásznára a festő,
szellővel játszom a réten,
vagy hegynek csúcsán néma kő,
egy huncut szellő, bárányfelhő,
egy apró csillag az égen,
forró vulkán odalenn…
vagy ember leszek,
s élek… ahogy élek…
keresem a választ, anyám,
mi lett belőlem, s mi vár még rám…
ötven éve… pont ötven éve!
megj.: születésnapomra - 2004-ben |
