- A kőkeresztek, angyalok, díszes vagy dísztelen sírkövek, kripták és maga a temető nem is a halottaknak készülnek, hanem az élőknek. Elpusztult eleiket rég nem érdekli már a tiszteletet követelő pompa. Porrá vált csontjaikat elemésztette az idő. Húsuk lerohadt vérük nélkül, amit mi szipolyoztunk ki. Osztályrészük mindössze egy koporsószeg, míg mi felettük sétálunk az éjnek gyermekeiként. Az élő meg csak emlékszik. Elnémul atyái sírjai fölött. Tiszteleg, pedig a halál általunk rá is kiméretik, s utoléri majd jussa egy napon. Unokái előtte is tisztelegnek majd temetésén. Ez az, amiben nekem soha nem lesz részem- büszke hangjában egyre több megvetést csempésztek a másodpercek. Szavai mögött nem tudtam eldönteni, hogy kárhoztatja-e a sorsát, vagy szerencsésnek tartja magát, amiért neki más jutott.

- Van egyáltalán számodra halál?- kérdeztem. Felém nézett egészen furcsa szemekkel. Ha meg akarnám fogalmazni, azt mondanám meglepedtség ült ki az arcára, mi azt üzente, hogy ezt még soha senki sem kérdezte tőle. Némi töprengés után így felelt:

- Igen. Várni. Várni az öröklét végéig arra, ami sohasem jön el.

- Mi lenne az?

- A megnyugvás –mondta ki határozottan.

***

Megszámlálhatatlanul sok forduló után a sötétség sűrűsége oszlani kezdett. Homály, majd félhomály bontakozott ki. A fény egy teremből szűrődött ki, ahová a lépcsősor vezetett. A világosság vagy örök volt, vagy már hamarabb meggyújtották a gyertyákat. Míves fáklyatartók az uralkodás finomságával tartották a fényt. Lángok kecses keringője kápráztatta a vendéget. Kergetőző játékuk miatt először fel sem tűntek a díszes falak. Aztán, amikor megpillantottam őket, tekintetem nem akart elszakadni tőlük. Áhítattal néztem a rájuk vésett ismeretlen feliratokat. Kifogástalan munka volt minden egyes ív és kúszó indavonal. A fal mellé léptem. Nyers vágy kezdett el kiteljesedni bennem, hogy megérintsem a betűket. Ujjaimban éreztem a bizsergető hívást. Karom kiszolgáltatottan a levegőbe lendült.

- Ne tedd- eszméltem fel az elmémet betöltő parancsból a férfi intésének hatására.

- Mik ezek? -kérdeztem, miközben a kezemet visszaeresztettem magam mellé. A feliratok babonája elmúlt, visszakaptam az akaratomat. Az erejüket azonban még töretlenül éreztem. Fenséges erőt, mely legmélyebb énemet érintette meg. Olyan erőt, mely képes könnyedén hatalmat gyakorolni felettem.

***

Habár annak ellenére, hogy nem vette észre senki, képtelen voltam megnyugodni. A tudat belém vésődött, s nem hagyott békén. Láttam a szöveget, amit élő nem láthat...