Álmomban ismeretlen helyen ébredek,
Kietlen, üres mindenségben eszmélek.
Boldog vagyok egymagam. Elbújtam,
Önmagam lettem, elűztem bánatos búmat.
Nem találnak rám, én se keresek senkit.
Távolban, könnyű emberségemre leli.
Riadt álmomból újra a valóságtól félhetek,
Most is szeretlek életem?
Ellentét az élet, harmoniában jelen,
Adva elvesz, halállal szül új életet.
Szépet álmodok, kényeztet az élvezet,
Fáj a létem, mert bűnben élvezem.
Nem tervezek előre, napról napra,
Így élek köztetek, elhagyatva.
Önpusztító kábulat a végzetem,
Most is szeretlek életem?
Keserű ízek, savanyú levegő.
Zakatoló idő minimal nő.
Elmosódott hangok, téves kérdések.
Zakkant elmém hiányban ébred.
Örökös szomjat kortyolgatok
A halál szült poklon.
Szűntelen szűnök meg végtelen.
Most is szeretlek életem?
A zajok szétfoszlanak, haldokolnak,
csendet szülnek halandónak.
A fény eltetszik, kiúszik pupillámból,
Sötét csendben lepett meg a mámor.
Szívem dobban, lelkemmel egyet szól,
Egyedül születtem, egyedül halok.
Míg élek, magányom kergetem,
Most is szeretlek életem?
Szeretet érzése lángja lobban,
Belülről éget egyre jobban.
Önzetlen szerelmem vágyakozik
Egy ember köré bontakozik.
Értelmet nyert életem, értékké lett,
A nap is rám süt, már nem fénytelen.
Szívemet jó mérgeddel mérgezed,
Most is szeretlek életem?
|