Az utcán sétálok,néma csend honol
egy kérdés motoszkál bennem:
hol van az otthon?
Lépteim lassan alábbhagynak,
felnézek,majd megállok.
Megérett a válasz,
kimondani nem tudom,
de fájó könnycseppem mindent elárul.
Álmok között élek,
felhők közt van honom,
messzire szállni hegyek közé,
merengőn visszatekinteni
a megsemmisülő távolból.
Eközben hangokat hallok,
mintha valami hozzám szólna.
Fehérség vesz körül és nyugalom,
már érzem honnan hívnak a hangok.
Egyre hangosabban szólnak,végtelenül sikoltanak,
mire megértem: SZAVAK!
Megadják helyettem is a választ:
nem vagyok más,mint egyszerűen SZABAD... |