Tavaszi estén lágy dala a szélnek,
a fák és a bokrok is terólad beszélnek.
Szememben könny ragyog most is,
mind minden éjszakán.
Szívemben gyötrő kín sajog nap nap után.

S ha felkelek és kinézek az ablakon,
látom a holdat ragyogni,
érzem a könnycseppet arcomon lefolyni.
Ha most itt lennél és megkérdeznéd,
Mi bajom? Nem tudnék mit szólni.

Félve keresném tekinteted, s ha
szemeim beszélni tudnának,
megkérdeznék:
Szeretsz-e még?
Mert ez a keserű könnycsepp
az arcomon
még mindig érted ég.