Mostanság suttognak a hűvös szellők
A rőtes tarka falevelek közt
S mint egy lomha falevél, mely végig suhan
Kerengek egyre-másra az őszi színkavalkádban
Lassacskán kinyílik az ég nyikorgó ajtaja
És az élet cseppjei hullanak át rajta
S a patakok, melyek eddig szomjaztak a vízre
Most lubickolva telnek meg az élet elixírrel
A tücsök még tudja, hogy húzhatja
De hamarosan ő is álomba vonul majd
A kormos füsti fecskék elköltöztek
A gólyafiak felcseperedtek, elrepültek
Többet nem cseng már idén a harangvirág
A közeledő fekete felhők elfedik a nap sugarát,
Mely eddig élettel táplálta a földeken a kalászt
Most a szürkeség mögül néha kíváncsian kikandikál. |