| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Ebül szerzett jószág... (mese?) Ideje:: 02-17-2005 @ 07:42 am |
|
|
|
|
Volt egyszer, hol nem volt, élt itt közöttünk egy ember a feleségével és gyermekeivel. Ennek a családnak nem volt otthona, bérelt lakásban voltak kénytelenek meghúzni magukat. Sírtak-ríttak emiatt reggeltől estig az önkormányzatnál, de életük ennek ellenére nem változott.
Ahogy így szomorkodtak, egy jó ötletük támadt. Hiszen ott van a férfi édesanyjának szép nagy háza, aminek a fele a fia nevén van. Ha ezt eladnák, bizony lenne lakásuk. Így is lett. Jártak az öregasszony nyakára, addig-addig, míg az beleegyezett, hogy a házát eladják. Vérzett a szíve, de a gyermekek erősebbek voltak. Két lakás lett hát a házból, miután eladták. A mami nem tudta megszokni az új helyét több, mint 70 évesen, és egy év múlva meghalt.
Lett végre szép lakása a családnak. Igaz nem olyan, és nem ott, amilyennek és ahol szerették volna. De az övék volt, az ő nevükön. Telt-múlt az idő,és kiderült, hogy a nincs elég pénzük a lakás fenntartásához. Kértek kölcsönt ettől, kértek kölcsönt attól, megadni nem tudták, így a hitelezők összefogtak és kivásárolták alóluk a házat. Menniük kellett, s egy tanyán voltak kénytelenek meghúzni magukat. Odalett a szép örökség. Itt a vége? |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 02-17-2005 @ 07:42 am
| Hozzászóló: khama (Ideje: 02-17-2005 @ 09:11 am)
Comment: Sajnos ez nem mese, és még vége sincs a történetnek.... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Lev (Ideje: 02-17-2005 @ 10:33 am)
Comment: :( szomorú... Lev |
|
|
|
|
| Hozzászóló: _zizike_ (Ideje: 02-17-2005 @ 12:24 pm)
Comment: Erre is csak azt tudom mondani: nagyon... ez a való világ! s még ennél rosszabb helyzetek is vannak, sajnos. Az ember nem is tudja, kit sajnáljon, a szülőt, vagy a gyerekeket. Talán mindkettőt. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Myra (Ideje: 02-17-2005 @ 04:35 pm)
Comment: Jaj :( Ez sajnos előfordul a mindennapokban. Szomorú dolog, de sokan veszítik el lakásukat, vagyonukat, mindenüket...egy tartozás vagy kölcsön miatt. És ha valakinek az élete elkezd mellékvágányra terelődni, onnan nehéz visszakapaszkodni... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Audrey (Ideje: 02-17-2005 @ 09:24 pm)
Comment: Nem azért, de valaki sír, valaki meg dolgozik. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Myra (Ideje: 02-17-2005 @ 09:33 pm)
Comment: Audrey, ez igaz. De ha belegondolunk, egy átlagos munkahelyen végzett hétköznapi munka béréből még nem nagyon épített vagy vett lakást senki... SAJNOS. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Audrey (Ideje: 02-17-2005 @ 11:04 pm)
Comment: Ez is igaz. Mert én sem tudnék lakást venni a béremből.
De sajnos vannak emberek, akik tényleg nem is akarnak dolgozni, csak sírnak, meg sorban állnak segélyért. Minden évben úgy kell lasszóval megfogni a hómunkásokat, mert nincs elég jelentkező. Hát kérdem én, nincsenek munkanélküliek, meg hajléktalanok Budapesten, vagy nem kell nekik a pénz? |
|
|
|
|
| Hozzászóló: veva (Ideje: 02-17-2005 @ 11:04 pm)
Comment: Ez a lakásvásárlásos dolog (márminthogy: egyedül nem megy) bizony igaz. Az első lakásomat (szolgálati lakás volt, ezért a töredéért lehetett megvásárolni) a szüleim segítségével ---- azaz dehogy! Ők vették meg az én segítségemmel - nekem csak a tizede volt, ők adták a 90 %-ot! :)) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Myra (Ideje: 02-17-2005 @ 11:38 pm)
Comment: Igen, sokan vannak, akik nem is akarnak dolgozni. Számítanak a segélyekre, a gyerekek után kapott pénzekre, családi támogatásra, mindenre. De ez már a másik véglet. Azért legtöbben tisztességesen dolgozunk, fenntartjuk magunkat. Bogika, kérlek ne haragudj ránk, amiért ezt itt tárgyaltuk ki ( bár, erről lehetne hosszasan beszélni ). Látod, milyen gondolatébresztő volt, amit írtál? :) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Bogika (Ideje: 02-18-2005 @ 07:28 am)
Comment: Dehogy haragszom! Tulajdonképpen azt volt a célom, hogy a jelenségen gondolkozzatok el. Én azt hiszem, hogy nagyon fontos az önálló lakás, de annyira nem, hogy mások életét tegyük tönkre miatta, mások tulajdonát vegyük el. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: való (Ideje: 02-18-2005 @ 09:02 pm)
Comment: Bogikára jellemző módon sikerült megint egy olyan témát találni, amit néhány héten keresztül elemezhetnénk (és sajnos néhány évtized kell, amíg enyhülhet a szorítás). Meglátásom szerint a probléma gyökere: A SZEGÉNYSÉG. A szegénység pedig nem szabadon választott gyakorlat, hanem társadalmi jelenség. Borzasztó összetett jelenség. Igazuk van azoknak, akik arról beszélnek, hogy sokan vannak, akik a maguk szegényei. DE! Vajon akkor is igaz ez, ha az odáig vezető utat is megvizsgáljuk. Az OK - OKOZAT összefügést régóta ismeri az emberiség. Vajon valóban önként dalolva vállalják a szegénységet az emberek? Gondolhatja bárki is komolyan, hogy nem élnének (éltek volna valaha) kényelmes otthonokban a mai hajléktalanok. Mennyi egyéni és társadalmi tragédiát lehetne kiolvasni a sorsukból. Megboldogult polgármester koromban szerdánként volt az un. ügyfélfogadási nap. Ezeken a napokon reggel nyolctól délután egy óráig hallgathattam a panaszáradatot. Gyűlöltem ezeket a napokat.(Ebédre csak folyékon halmazállapotú ételt tudtam enni (ha tudtam), és azt is megrágtam. A kilencvenes évek elején - nemcsak felénk- nagy volt a munkanélküliség. Aki ebbe a helyzetbe került, először még örült is. Munka nélkül majdnem annyi segélyt kapott, mint amennyi előtte a fizetése volt. Az első hetekben kitakarította a portáját a pincétől a padlásig. Sőt néhanap még ide-oda elment alkalmi munkára is, plusz pénzt keresett. Azután egyre több lett a szabadidő. A munkanélküli segély lejártáig több volt a család havi jövedelme. A gyerekeknek több jutott, és egyre több jutott a kocsmára is. Megengedhette magának, hiszen a családtól - látszólag- nem vett el semmit. A munkanélküli után jött a szoc-segély, lényegesen kisebb összeggel. Alkalmi munka nem lett több. A kocsmában az árak emelkedtek.... Folytathatnám. És ez csak egy lehetséges, de igen gyakori, útja a lecsúszásnak. |
|
|
|
|
|
