Te vagy a Szél, s én a Nap szelleme.
Ha majd egyszer kopogtatok ablakodon, megkérlek, engedj be. Felmelegíteném majd a lelkedet, a kandallóban lángralobbantom majd a tüzet. Utána űlj a hintaszékbe, de elöbb tedd a kandalló elébe. Kémleld alángot, s majd meglátod, ahogy elég a fa, a rőzse, úgy szállnak éveid előre.
Ne hagyd, hogy elmenjen elötted az élet, hinned kell, hogy neked is érdemes élned.
Te, mint a Szél szelleme elfújhatod a kandallóban lobogó tűz lángjait: amikor úgy érzed, hogy a sok hazugság körülötted szinte elvakít, amikor már álmodozni sincs az embernek kedve, amikor utálkozva megy be a munkahelyére, amikor úgy érzed, hogy nincs tovább, akkor megkérlek, mindig gondolj rám. |