Éjjel, amikor ágyba kerülve
behunyom a szemem.
Ezernyi gondolat cikázva
egymást felülmúlva
hol mesében, hol versben
keresi az utat,hogy
varázslatot teremtsen.
Mesés tájakra repít el,
hol az öröm és a bánat
egymás mellett felvátva pihen.
Szeretném a gondolatokat
szavakba ölteni, szépen megfogalmazni
felöltöztetni.
De amikor kinyítom a szemem
és tollat ragadtam
eltüntek egy szempillantás alatt.
Már egy hete ez történik velem.
Minden este, mint egy kismadár
aki repülni szeretne
szárnyait próbálgatja.
Fel-fel röppen, majd visszaesik,
ami megint kedvét szegi.
Nagyon várom már azt a percet,
és a megnyírbált szárnyaimmal
újra felemelkedjek.
Vagy törödjek bele ,hogy
többé már nem repülhetek!?
|
