Rendes család elfogadna...

A játszótéren minden délután sok anyuka gyűlt össze a gyerekeivel. Csak egy férfi volt köztük, Tamás, aki rokkantnyugdíjasként volt otthon két apró kisfiával. A felesége volt a családfenntartó. Ő nem dolgozott, mert az egyik lába születésétől kisebb volt, mint a másik, ortopéd cipőt hordott, és bottal járt. Míg a gyerekek játszottak, ő beszélgetéssel ütötte agyon az időt.

- Tudod - fordult az egyik anyukához -, nemrég feladtam egy hirdetést az újságban, hogy "rendes, rokkantnyugdíjból élő család elfogadna tartós élelmiszert, ruhát, játékot...". Aztán tegnap felhívott egy nő, hogy tényleg csak a rokkantnyugdíjból élünk? Aztán hozott egy zsák játékot, megnéztem, rozsdás a fele, ki is dobtam, nem lehet használni, meg ruhát, abban van mindenféle, olyan is, ami tizenéves korukban lesz jó a gyerekekre. Ezt felvittem anyámhoz a padlásra, időnként majd átforgatom, ne büdösödjön be. A fene egye meg, ideges vagyok, nincs otthon cigi, pedig utálom, ha kávé meg cigi nincs, az az elvem, az mindig legyen. Rengetegbe kerül a pelenka, azt nem lehet megfizetni! Most azt kellett vennem. Szerencsére mindkettőnek egyféle méret kell. Néha, mikor nincs pénzem, ráteszem a használt pelenkát a radiátorra, ott megszárad, aztán visszaadom rájuk. Mindegy, melyikről vettem le, nem foglalkozom vele. Kajánk az van. Az asszony konyhán dolgozik, mikor ideköltözött, ott szereztem neki állást. Nem is veszünk ételt, mindent hoz bentről. Főtt kaját, meg ami kell. Tegnap szabadnapos volt, bement, kért a kolléganőitől húsz zsömlét, aztán hazajött. A múltkor egy nagy szatyorral jött ki a kapun, a biztonsági őr meg is kérdezte, mi van a táskában, jól meg is ijedt. Szerencsére kivágta magát, hogy reggel a piacon járt, és bevásárolt, de úgyse szólna az őr semmit, ő is onnan hordja haza az ennivalót, cserébe kiengedi a konyhásokat ellenőrzés nélkül. Te, rengeteg kaja van otthon, tele a mélyhűtő hússal, annyi a felvágott, a gyerekek kenyér nélkül eszik. Rengeteg mindent dobunk ki. Csak ez a lakás lenne nagyobb. Két szoba kéne, mert ez az egy kicsi. Alig férünk el. Utálok itt lakni! Saját lakás kéne, nem ez az önkormányzati. Ráadásul jövőre lejár az öt év, el kell innen menni, rá akarom beszélni anyámat, hogy adja el a házát! Tavaly is próbáltam, meg is hirdettem, egy ember jelentkezett, hogy látatlanban adna érte 15 milliót, mert jó helyen van, de anyám az utolsó pillanatban meggondolta magát.

- Na megyek, mert jön az asszony - köszönt el. - Remélem, valami finomat hoz vacsorára.