Fél kettő

Minden olyan hím, hímnemű
a hegedű
nyakát férfikezek fojtogatják
minden olyan hím
a mező, a terítő
a tojás…
ágyúk ásító csövében a fojtás
hártyák és fátylak
lebbennek fel a férfi vágyak
előtt
erőt
sugárzanak, lehengerlőt
minden szaglik
minden hím
soraim végén a rím
felágaskodik
férfikezek, eres férfikezek
nyúlnak ki a fosszilis kövekből
vagy felduzzadt folyón a buzgár
hímszerv-formán hengeredik föl
tapintó kezem alatt megelevenedik
a szobor
bíbor
szélű felhők tompor-formára gomolyognak
sóhajtozva merül bele a nap
fekete sziluett
sötét varázs
tűzdarázs
raj csap a forrás hideg vizére
és meszesednek a forrás kőszívére…
minden hímes, hímszerű
merevedés, ágaskodás
mindenfelé duzzadt nyakakat látsz
és öklök kúsznak a nyakak belsejében
zárvány, rücsök, domborodás
a fémhálós üveglapokon
csapokon
finom kezek matatnak
e percben is milliárd férfi hörög
kéjért és kínért könyörög
ez a világ a hímek világa
az ő illatukat árasztja
az orgonafa letört ága
minden dolgot, tárgyat, szituációt
felhasználnak
csak hogy veszni lássák
a rációt
résekre tapadnak
nedveket fakasztanak
sáros tenyerekbe fújnak
sárból por lesz és az lepereg
előtűnik tenyered
alabástroma
ágyékához vonja…
és már csak szeme fehérét látod
és együtt lihegsz vele
mert feje
már ott van az öledben
de hagyod
mert tudod
percnyi csak az öröm
s e percben nem hull pilla, nem nő köröm
mert tudod
elmennek mind, el, mindenen túl, és a minden előtt
s otthagynak téged
egy óralap előtt
azt nézheted, csak azt, semmi mást
azt a moccanatlan ágaskodást
az örök
fél kettőt.