Kemény széken ülve tűnődöm,régóta már, honnan jön, mit jelent a biztonság.
Hűsítő, tiszta víz a szomjazónak, egy meleg érintés a haldoklónak, puha kenyér az éhezőnek, egy perc gyönyör a szenvedőnek, szélcsend a hajón hánykódónak, meleg párna az álmodónak, s nekem, hogy karjaidba zárj, ölelj és ne engedj el soha már!
Erős vagyok, ha kell, otthon, menedék, de gyenge nőként oltalmadra vágynék.
Megint egyedül a gondolataimmal, a kintről szivárgó rémisztő zajokkal. Kulcsra zárt ajtók mögött kezemben késsel várok... Már megint egy újabb rémálom! Forró kályha mellett gémberedve állok, Ereimben megfagy a vér, nagyon fázom. Szemeimre nem jön álom. Állok és várok, várok...
Billentyűk kattognak ujjaim alatt, Kislányom szuszog, a kutyám ugat. Én meg még mindig várok, hogy enyhüljön végre az átok!
|