| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Márketing (Márka-thing) Ideje:: 03-04-2005 @ 02:46 pm |
|
|
|
|
"Saját malom, saját víz” – tartja a mondás, és milyen okos, milyen ügyes.
Reklámokról kéne most beszélni.
Illetve reklámoztatásról.
A magunkra való igényes figyelemfelhívásról.
Mert a „Teccő ge.i, kő kóla?”-típusú cuccok ideje már lejárt.
Rá lett jőve, hogy jobban megy a bolt, ha ott az igény, és az ő kedves velejárója, a nyesség.
Sass István a 80-as években kitett magáért, és „Hurka-Gyurkás” gyűjteménye kézről-kézre jár, aki meg még nem, az megcsípheti a Filmmúzeumon.
Persze ma már Szemlédi András 5-ös lottó nyertesünk van, ami ugye nagyon el lett találva.
Aztán van még „Vámház körút 9.”-történetünk is, Klapka bácsival, amit ugye mindenki oda tesz, ahova.
Mert a célt az elérte.
Az eszközt pedig bitang mód szentesítette.
Mondjuk Uhrin Benedek tanár úr is így.
Valahogy.
A mostanság futó darabok közül a Coca Cola csapott bele a tuti-vagányságba legutóbbi guszta kis szösszenetével, ami hol van kérem a szösszenéstől, mikor az egy telitalálat.
Tudod, amiben mindössze kólásüveggel, meg a hozzá szerves részként tartozó kupakkal „helyzetgyakorlatozzák” el kinek, minek ajánlott a kátrányos, puffasztó, szúrós barna lötty, amit azóta iszunk, hogy beengedték az országba.
És szeretjük vala.
Persze hangot hallatni többféleképpen is lehet.
Általános iskolám morcos falát például a mai napig a következő felirat csinosítja, úgy kb. 1 méteres betűkkel:
„HELYET A NŐKNEK A KÖZÉLETBEN!”
És ez valamikor a 70-es évek elején mázolódott fel, mert amikor már az eszemet tudtam, má’ akkor is ott volt.
Valami politikai.
Valami egyenjogúságos izé volt ez, ami azóta sem lett levakarva, mert nem bántja a szemét az illetékesnek, na.
Ugyanezen felület (iskolafal) arrébb eső zugában történt, hogy valamelyik nagypofájú mamlasz, oda nem illő feliratot helyezett el, ezüst színű neolux spray-vel.
Rettegett fizikatanárunk, aki tényleg rettegett volt - pedig így visszagondolva csak oktatni akarta a nebulókat -, nemcsak csúnyán tudott nézni, meg „út és idő” (v = s/t) kapcsolatáról faggatózni, de mindemellett félelmetes névvel áldotta meg a sors, és persze a szülei:
Kozalik Félix!
(Innen üdvözlöm, és remélem, jó egészségnek örvend!)
Szóval valamelyik fajankó, valamilyen bukás közeli élmény hatására a következő feliratot eszkábálta össze:
„HÜLYE KOZALIK!”
Az ügy gyorsított eljárásban lett felgöngyölítve, de nem akadtak a tettes nyomára, így a tanár úr az esedékes úttörőcsapat-gyűlésen felszólította a gyaúr elkövetőt, hogy tisztítsa meg „látatlanban” az iskola épületét ettől a mocsokságtól.
Nem tudni, hogy az elkövető humorérzékének, vagy a kifogyófélben lévő neoluxnak köszönhető, de másnap reggel már csak a: „KOZALIK!” felirat köszönt vissza a falról.
Persze ennek is 20 éve már.
És persze ez is ott vigyorog a mai napig.
Azért jutott ez most az észbe, azért, mert a bérleménytől – ahol éljük az életet – két sarokkal lejjebb szolárium szalon nyílt.
Kb. a tizenhetedik, úgy 50 méteres körzetben.
Hatalmas ablakok, lilaság, bronzság, neon, beszőkülés, minden van.
És az is van még, hogy ezek a pöpec szoligépek, valami iszonytató sok pénzbe kerülhetnek, mert a tulajdonosok kimerítették a büdzsét, így marketingra csak a minimál.
Már csak az maradt.
Félbevágott lepedőt tessék elképzelni, a már fent említett spray-es megoldással.
Különbség annyi, hogy ez UV felirat:
„MŰKÖRMÖS VAN!”
Valahogy olyan érzetet kelt, a maga nemes egyszerűségével, mintha valami ősi erő szabadult volna fel a mélyből.
Ezért van az, hogy akárhányszor elhaladok előtte, arra várok, hogy a következő lepedőn már azt találjam:
„FODRÁSZ NINCS!”
Magyarul: „Na, fodrász, na az NINCS! Ne is álmodjál.”
Ehelyett inkább azt találom a másik reklámfelületen, hogy:
„BIOENERGIA KEDDEN!”
Hát persze!
Addig a helyiség közelébe se merészkedik az egyébként is drága bioenergia, aminek árát a kormány idén is fel szeretné emelni.
És akkor gondolj bele a Gyurcsók tanár úrba, az ő bioenergetikai kihasználtságába, hogy majd micsoda egy pénzeket kell bio-villanyórájáról leolvasni, és a többi, és.
Az egyik legszebb, legszívbemarkolóbb marketinges húzás történetét, Csucsu barátomnak köszönhetem.
Ügető.
Nagyon nyugdíjas bácsi, SZTK-keretes, sok dioptriás szemüveggel, svájci sapka.
A tuti-tipp nem jött be, ezért bosszúsan tépi a jegyeket és szórja szanaszét, miközben erősen káromkodik…
Néhány perc múlva Csucsu barátom a pénztárnál látja újra, amint a sorbanállókra próbál hatni.
Kezében szemüvege. Az SZTK-s, a sok dioptriával:
„SZEMÜVEG ELADÓ! SZEMÜVEGET TESSÉK VENNI! ELADÓ A SZEMÜVEG…”
Most akkor sírunk, vagy nevetünk?
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 09-02-2006 @ 08:13 pm
| Hozzászóló: Jega (Ideje: 03-04-2005 @ 03:19 pm)
Comment: Kimondottan szórakoztató, ahogy megirtad és mennyire igaz. Gratulálok |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Anonyma (Ideje: 03-04-2005 @ 07:26 pm)
Comment: Hát ha már így választhatok,akkor én inkább nevetek! :) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: csillamocsai (Ideje: 03-04-2005 @ 07:50 pm)
Comment: Én is
:)))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: veva (Ideje: 03-04-2005 @ 08:44 pm)
Comment: Be kell valljam, hogy uuuutálom a reklámot. Viszont az írásodon nagyon jól szórakoztam! :)) |
|
|
|
|
|
