Tőszavait már jól érted
önkéntes alázatod tanított rá
megérteni suttogásnál halkabb szavait
apályra ár; az entrópia vize emelkedik
káosz-pókhálót motoz az anya
szenderedő gyermeke orcájára - -
ám egyre bonyolultabb a melltartó kapcsa
nem beszélve lenge szél-ingjéről
amit kigombolni vélsz, az begombolódik
s egyre távolodik na ja egyre mályvatávolabb - -
és lehull szinte magától a szoknya is
szemed előtt köldöke megkettőződik
s prémje illatába alélsz - -
Már a lepedőn hallod: két talpa egymásnak fordul
átbukol combján mint dzsungel-vízesés
tikkadt nyelvedre veszed öle ízeit
az ölét, mely magányos mint ortodox gyermek
egy katolikus osztályban…
s hallod amit suttog s teszed amit suttog:
egyik ujjad itt, a másik amott motoz
egyik recéket, a másik mély-meleget érez
– meleg mozdony a meleg indus éjszakában –
és együtt süppedtek a sóhajokkal
mert kever ő is rendesen: bimbót túr gyors hüvelykje
szirmokból dörzsöli ki az olaj fényeit, a dohogást
illó olajokat és vérdübörgést fakaszt
hölgylihegésbe fúlsz nem kis ügyességgel
tartod bent a dolgaidat hányódó altestében
és nem feledkezhetsz meg az ujjbegyed moccantásairól
a gét, suttogja, a gét keresd…
már csak néhány pillanat volt hátra, aztán
összeállt a császári palota:
okkersárgán lebegett egy hosszú percen át
és fokozatosan omolt össze
lecsorgó ujjaiddal.