Kék

álom

vár

nem

hiszi,

hogy

kár.

Zöld

szemű

szörny

rém

arcán,

szinte

szíve

dermed,

ijedt,

fehér arca,

látom

félhomály.

Barna

szeme!

Ragyog,

szép

féltés

bizalmatlan

börtönbe zár.

Meghal.

Kihúny a

fény,

fekete

lepel

az éjszaka

fodrain.

Nagy

gyász

szárnyra kel a

lélek.

Eltűnik

a semmiségbe.

Úszkáló

szerelem,mely

elhagy

mint,ahogy

a nappal

az éjt.

Börtönbe

szorult

szív

kővé

vált

érték,

mely

semmivé

válik,

s elhagy

örökre.

És nem tér többé vissza!

Szakad,

fa gyümölcsét

ízleli,

azt hiszi

ez a boldogság

forrása,

de téved

és örökre

kihúny a

remény

s kihal minden...