A mozi házhoz megy
Valahol a következőt olvastam:
„Az ember megvezető szava az élethez a MÉG.
A MOST helyett.”
Aztán emígy folytatja a szerző:
„Persze, ez így van rendjén.”
Kristálytisztán emlékszem két évvel ezelőtti önmagamra, amint próbálom jobb belátásra bírni a nőt, vagy legalább tudatosítani valamelyik féltekéjén, hogy a betyármindenit, hát videótékában dolgozom, hát essen már meg a szíve ezen a balfék halandón, akit már úgyis magához láncolt, és rabszolgájává tett (mosogatás! időnként) és lássa be ez a digitális forradalom kora, itt már nincs szalag meg kazetta és menjünk azonnal az Auchan-ba, mert pillanatok alatt elkapkodják azt az akciós, LG típusú DVD-t, hogy rogyassza meg!
(Jól sejted, jól sejted. A karmesteri pálca már rég kihullott a szorongástól izzadó tenyeremből. Valahol a kéz megkérése és az esküvő szervezése tájékán.)
De – nagy meglepetésre - igenlően bólint, és teljesen megértő, belátja (magától!), hogy bizony úgy biztos nehéz filmet ajánlani, ha az ember nem látja a portékát, és különben is, lassan minden háztartásban fellelhető a masina, és a többi, és.
A DVD csuda jószág. Az ember rögtön beleszeret. Néhány nap múlva - vagy az első szélesvásznú film lejátszása után -, azonban rájössz, hogy valami nem stimmel, valamitől nem teljes a harmónia.
Hát persze.
55 centis a tévé átlója.
És még csak nem is sztereó.
Kérem szépen: a következő akció végrehajtásához kitartásra és némi ritmus érzékre van szükség.
Igen, mert úgy kell kifogni a lovakat kocsi elől, hogy azt a társ észre ne vegye, de azért te se rokkanj meg, vagy kapjál sírógörcsöt, ha véletlenül Keravill előtt visz az utad (72cm! Stereo!), ráadásul az összes postaládába gyömöszölt elektromos kütyürét reklámozó papírost a házbéli, hason sorsú férjek társaságában, egy udvari tábortűz keretében porig égeted.
(„Szívem! Csak leugrom a srácokhoz… dumálni…”)
Jó arányérzékkel, és némi fakírkodás után uszkve 6 hónap az elfogadható időpont az újabb megmérettetésig, ami meglepő módon –a mi esetünkben - sikeresen zárult:
„Ez már nekem is eszembe jutott!”
Robban a 72-es sztereó, meg a dizájn is klappol, és még a nő is örvendezik és dicsekedik vala.
Innen nincs tovább, ez itt a Kánaán buszmegálló, a végállomás.
Már’ hogy a pixelszabta, lézerolvasta digitális mindenit ne vóna.
Házimozi!
Házimozi kérem, aminek veszettül zuhan az ára, és ami az idei Karácsony falrengető slágere volt.
Nem erőszakoskodtam.
Csak élményekről beszéltem neki.
Mindenféle benyomásokról, mindenféle kollégák lakásaiban, ahol időnként ő is belehallgathatott a tutiba.
De semmi elementáris, semmi kicsapongó ujjongás.
Úgyhogy 1 teljes évig meg sem említettem.
Gondoltam kivárok.
Gondoltam az októberi születésnap lesz A nap.
Igen, mert mindenféle susmutolás, egyeztetés, megbeszélés forrongott a levegőben és bizton éreztem, hogy Mr. Dolby Surround Digital, már itt masírozik valahol az Üllőin és alig várja, hogy bebocsátást nyerjen.
De nem.
Nem, és ezért inkább mosolyogni kellett (az egyébként nagyon pöpec) vadiúj mobilra, aminek már itt volt ugyan az ideje, csak hát nem találtam rajta nyílást a lemeznek.
Aztán teltek-múltak a dolgos hétköznapok, és miután a nő, meglátta kétségbeesett tekintetem, amivel sokadszorra pásztáztam a Karácsonyfa alatti csomagolópapírba öltöztetett területet, odalépett és érzéki, búgó hangon a következőket suttogta:
„Nem mertem nélküled megvenni!”.
(Szexi volt, meg örömteljes, és szeretettel teli. Memóriába eltéve.)
Az ugye realizálódott Drága Olvasó, hogy mindez Dec. 24-én történik.
Azon a Dec. 24-én, amit még a 25-e és 26-a is követ, amelyek ugye, mint tudjuk MUNKASZÜNETI NAPOK, a mindenit!
A rántott hús, a bejgli, meg hogy nagy a család - és még szeretjük is egymást -, tompított az idő lomhaságán és egész hamar elhozta a 27-e hajnalt, és a pillanatot, amikor Ő átlépte a küszöböt.
A pénztártól való távozás óta, egyébként is családtagként bántunk vele.
És képzeld el, hogy micsoda odafigyelés van már?
Hogy a Házimozi gyárban fel vannak készülve az olyan kuncsaftokra, mint én - aki izgatott és nehezen vár -, mert a császármetszés után, amit a burkoló borításon végeztem - hogy végre kiemeljem az új jövevényt -, egy használati utasításba botlottam bele, amire magyarul a következő volt írva:
„Tanács gyors összeszereléshez!”
És vala.
Néhány perc múlva már 5. 1-ben hallgattuk és néztük Indiana Jones-t, meg a Vissza a jövőbe trilógiát, és az összes ütős-földbedöngölős mozit, amit csak találtunk polcon.
És ez így megy lassan már egy hete.
Csak dolgozni járok be nagy ritkán, és felmerült már a katéter gondolata is.
Hogy addig se.
Persze egy nagy meccs még előttem van.
Szomszédék, akik aranyosak-kedvesek és még jó kapcsolatban is vagyunk.
Mer’ ez az izé veszettül szól.
Mer’ ez az izé úgy nyomja a basszust.
Én meg nem tudom eldönteni, hogy átmegy-e vagy sem.
Hogy figyelmességből nem szólnak vagy sem.
Persze ezt nem lehet a végletekig húzni.
Ennek holnap lesz a napja!
De addig is:
Emberek! Ez valami csuda!
Csak azt nem tudom:
Hova tovább?
|
