KIS FAGYOS SZÍVEMBEN

Hóembernek érzem magam,

aki temetni készül a telet

és örül, hogy jön a tavasz,

mert végre szerelmes lehet.

Van hozományom, számolatlan

kincsem: világnyi hóvagyon.

Jeges ünneplőben állok

egy hólepte udvaron.

Királyságom dísze, koronám:

fejemen fehér kalap.

Kis fagyos szívemben

hétágra süt a nap.
 
 

EGY MASZKOT FÖLVESZEK
 
 

Egy sápadt maszkot fölveszek,

hogy takarjon el és általa

végre valami más legyek,

valami, ami sose lennék:

múltba bámuló csont-pofa,

sose látott, távoli emlék.

A KÉKEK NINCSENEK VELÜNK

Hogy szebb legyen az életünk,

A kékek nincsenek velünk.

Sárgák vagyunk, zöldek, barnák

És vörösen izzó tarkák.

Kékek is fönn ragyogtak rég,

Mikor még tiszta volt az ég,

De szebb idők jöttek mára,

Színeket húzunk a világra:

Sárgát, vöröset, zöldet,

Színesbe öltözzük a földet...

- Az égre szürke füst ragadt

És szürke a csont a szín alatt.
 
 

KÖLTÉSZET MAMA HALLGAT

Költészet mama hallgat

Némán ül egy kis padon

Körötte bölcs a csönd

Most ezt a csöndet hallgatom

Költészet mama sóhajt

Senkit sem vár már haza

Rímtelen emlék a

Tavasz szerelmes illata

Költészet mama ballag

Csöpp szíve csaknem vérzik:

Számolja, kutyaszarba

Hányszor lép a közértig