unottan dobtál hátra:
- újabb műanyag kacat,
s néhány nap múlva
fejemre nőtt a sok vacak,
amit épp mellém szórtál,
mert persze megint nem
szóltál, hogy:
- vigyázat zuhan,
s mint forró mikróban
a jéghideg zuhany,
ömlött végig rajtam
mindaz a rágalom,
- micsoda fájdalom -
amit a sok műanyag játék
- mondtad: mind ajándék -
fröcskölt felém, s néha
mikor te magad rugtál belém,
csak úgy véletlenül testembe
botolva, minden hitem porba
omolva ömlött végig a padlón,
s műanyag csomagolásra
valló'n, burkom megadta magát,
csöndben csettintettél: - nahát!
s lefejtetted rólam műanyag zsákom,
de mielőtt valóra vált volna az álmom,
inkább leléptem, ne kelljen megérnem,
hogy újabb játékot vegyél, s majd
plüssmacinak tegyél, a polcodra fel,
lelkemen az égi jel szobádban dísznek
álljon, s hozzád hasonlóan műanyaggá
váljon mindaz amit egykor léleknek
neveztek, s gyöngy gyanánt disznók
elé sosem vetettek!
|